14 - 15. fejezet

Fordította: Hannah

A szerelem könyörtelen.

A szerelem kegyetlen.

A szerelem nem egy érzés, hanem fegyver.

A szerelem pusztít.

A szerelem pusztít.

A szerelem pusztít.

Nem tudtam abbahagyni ennek a pár szónak az olvasását, Theotól hazafele jövet. Az autóm két napja lerobbant és a műhelyben volt. Taxit vagy Ubert nem engedhettem meg magamnak, így két busszal utaztam oda és vissza. Volt időm beleolvasni egy régi könyvbe, amit a könyvtárszobában találtam. Egy francia költő önéletrajza, aki öngyilkos lett, miután a menyasszonya elhagyta egy másik férfiért, akit a katonaságban ápolt. A másik férfi egy hős volt, így a francia költő csávó viszonzatlan szerelme a szőnyeg alá lett söpörve.

A szerelem pusztít. Ezek számomra nem csak szavak voltak. Súlyuk volt, és szaguk, és soha nem fakuló szennyezett színük. Minden egyes ember, akit szerettem, megbántott.

Még találnom kell egy módot, hogy megszerezzem Trent pendrive-ját. Tudtam, hogy mindenhova magával vitte – ő mondta, hogy a zsebében volt, miközben szexelt valakivel – és azt is tudtam, hogy túlságosan okos ahhoz, hogy bármelyik eszközén tárolja azokat a dolgokat, amelyeket az apám meg akart szerezni. Ez lehetetlenül megnehezítette a dolgom, de legalább kezdtem kitanulni a rendszert a mindennapi életében, amit szintén Jordan követelt.

Letettem a könyvet, a Csendes óceánt figyeltem az ablakon keresztül.

– Jobb lesz idővel – mondta valaki a közelemben, és nem voltam biztos abban, hogy velem beszél vagy telefonál, de nem számított, mert nem hittem el. Egy pillanatig sem. Kihalászta a telefonomat a táskámból és megnéztem az üzeneteim.

Bane

Holnap jössz szörfözni?

Ismeretlen

 Azt akarom, hogy a nagymamája is ott legyen, ha holnap elmegy veled.

Trent.

A gondolat, hogy időt szánt arra, hogy üzenetet írjon nekem – ennyi ideig is velem foglalkozott – szánalmasan izgalmas volt. Mi volt ebben a pasiban, amitől meg akartam szegni minden szabályomat?

Nincs kötödés, sem komplikáció, és határozottan nem piszkáljuk az alvó oroszlánt – Jordan Van Der Zeet –, ami okot adna számára, hogy lecsapjon Theora.

Próbáltam bebeszélni magamnak, hogy ez ártalmatlan. Leviszem Lunát a partra. Trent nem lesz ott. Ez elég ésszerű volt. És Lunának jót tenne az óceán. Megnyitottam az első üzenetet, Bane-nek.

Nem lehet. Leviszem a főnököm lányát a partra, hogy kagylókat gyűjtsön. Jövő héten. X

Majd megnyitottam egy újat, írtam, letöröltem, módosítottam, kijavítottam, ismét letöröltem, mielőtt ráböktem a küldés gombra.

Reggel 8-kor/ Tobago Beach/ a szörf klubnál.

Beléptem a házba, az apám ott ült az ebédlő asztalnál, ami azt jelentette, hogy beszélgetést kezdeményez. Amit valószínűleg én nem akartam. Lassítottam, néztem, amint a lábával kihúzta a vele szembeni széket, csendben megparancsolva, hogy üljek le.

Megtettem, vonakodva.

Az életem, nem volt zökkenőmentes. Foltokból állt össze. Ott volt a szörf és a Bane folt. A mentális beteg anya folt. Az irányító apa folt. A Theo folt. És annak ellenére, hogy egymáshoz voltak kötve, soha nem volt köztük átfedés. Minden négyzet önálló szigetként működött. És ha valamit utáltam, az az volt, hogy ha rá kellett ugornom a durva, kopott Jordan foltra, rögtön miután fürdőztem a tiszta és puha Theo foltban. És most pontosan az történt.

– Hogy van Theodore? – lepett meg a kérdésével, és ezt kiszámíthatóan úgy tette, hogy közben a tőzsdét figyelte az asztalon lévő laptopján. Tekintete a képernyőn ragadt, én meg a combom alá tettem a kezem, miközben megpróbáltam nem nyelni.

– Volt már jobban is.

– Ó?

Ezt téged nem érdekel, te szívtelen gazember. Szóval ne ó-zál itt nekem.

– Van egy speciális program, amely keretében meglátogathatja a családját a házukban végig monitorizálva. Két éjszaka. Szeretett volna eljönni – ezúttal lenyeltem a torkomban lévő csomót. Túlságosan úgy hangzott mintha könyörögnék, és a nemleges válasz összeroppant.

– Ez csodálatos a családok számára, Edie. Van valami újdonság Rexrothról? – rám nézett, én meg tétováztam.

A családok számára.

Vagyis nem számunkra. Nekem nem volt családom.

Ha anyával beszélem ezt meg, ismét vitába torkollik az egész. Azt mondaná, hogy még meg kell beszélje apával, és hogy nyomás nehezedik rá. Jordan meg… ő élvezné, ahogy szétszedjük egymást. Mellesleg épp most mondott nemet, a sajátos módján.

– Edie?

Pislogva néztem fel. Feszes, fenyegető, mosolyt villantott felém, lecsukta a laptopját és félretette, majd összefonta karjait a mellkasán.

– Rexroth pendrive-ja?

– Rajta vagyok.

– Miért tart ennyi ideig?

– Csak keddenként találkozok vele – feleltem, könnyelműen kihagytam azt a részt, hogy pénteken a lányára vigyáztam. Ha érdekelte volna egyáltalán, hol vagyok – azzal nem törődött – talán megkérdezhette volna. Értelmetlen volt megmondani Trentnek, hogy ne szóljon róla. Mindketten tudtuk mennyire veszélyes – főleg miután annyi pénzt adott.

Ha korábban úgy érezte, hogy titok, most már rejtett bűn lett.

– Mindenhova magával viszi azt a pendrive-ot. Azon tárol minden fontosat.

– Hm – súrolta az állát Jordan, miközben kinézett az ablakon. A nap lemenőben volt, és a függönyön keresztül kékes fény áramlott be. Eljött az ideje, hogy megmutassam, mit szereztem meg Trenttől pénteken, amikor ott voltam. Nem voltam büszke, hogy elloptam, de az még azelőtt volt, hogy ideadta volna a pénzt. Az, hogy rám kiabált, megalázott, gyakorlatilag kidobott a lakásából, enyhített az égető bűntudatomon. Felálltam, és a hátizsákomhoz mentem, kivettem a kifizetett számlát, amit a konyhapultján találtam egy csomó más számla alatt, melyek szépen egymásra voltak téve, várva, hogy archiválják.

– Ez mi? – ráncolta homlokát az apám a számlát nézve.

Rámutattam a bal felső sarkára.

– Amanda Campbell, PI. Magán nyomozó. Trent felbérelte valamiért.

– Hol találtad ezt? – kérdezte Jordan.

– Az irodájában – a hazugság szemrebbenés nélkül csúszott ki a számon.

– Szerinted mi lehet ez?

– Nem ismerem Trentet annyira jól, de meglepne ha rólad lenne szó – Trent soha nem beszélt az apámról. Sem velem, sem mással a cégnél. Úgy tűnt teljesen semmibe veszi őt. De mit tudtam én valójában a pasiról? Azon kívül, hogy egy cseppet sem kedvelt.

– Tudom, hogy ki ez.

– Ó, igen? – megköszörültem a torkom, próbáltam nem túlságosan kíváncsiskodni.

– A gyereke anyja.

A gyereke anyja. Miután megtudtam, hogy Trent Luna apja, Camilanál puhatolózva megtudtam, a neve Val, brazil, és hogy soha nem voltak együtt. Mindenesetre, ami a kapcsolatot illette.

Figyelemmel néztem Jordan arcát. Néztem, amint megváltozott az arckifejezése, az unalom és megvetés érdeklődésé változott. Tényleg lenyűgözte a pasas, és ez bosszantott. Összetűrte a papírt és a zsebre vágta.

– Még – mondta. – És gyorsan.

Csüggedten sóhajtva kisimítottam néhány hajszálat az arcomból.

– Kérlek, kitölthetem a papírokat, hogy Theo eljöhessen meglátogatni valamikor a nyáron? Csak hétvégére.

Engem.

Meglátogasson engem.

Velem legyen.

Meggyógyítson.

– Semmiképp – Jordan felállt a székről, ceremóniásan nekiállt teát készíteni anyának, mintha ő lenne az év férje. Számára, ez a beszélgetés véget ért. Számomra viszont, csak most kezdődött. Vette a gőzölgő csészét és kisétált a konyhából. Utána szaladtam a folyóson, a fényes márvány, a szép boltív, a csúf igazság a falak mögött. Kísértést éreztem, hogy megrángassam a karját a Prada öltönyének, de amikor figyelembe vettem a lehetséges következményeit, inkább lemondtam arról.

– Kérlek – mondtam.

– Itt parádézni vele, nem része a megállapodásunknak, Edie.

– Jordan…

– Apa.

– Koncentrálj Rexrothra és felejtsd el ezt. Szükséged van egy célra. Íme. Segítesz a családodnak. Theo az én családom!

Az apám megállt a hálószoba csukott ajtaja előtt, és megpördült. Arckifejezése elárulta, hogy átléptem a határt.

– Mindent tudni akarok Rexrothról. Mindent. És nem tárgyalok gyerekekkel.

– Nem teheted ezt velem – remegett a hangom. Mi van, ha nem találok több mocskot Trentről? Mi van, ha ennek a mocsoknak a megszerzése is olyan nehéz volt számomra, hogy legszívesebben lehánynám magam, ahányszor a tükörbe nézek?

– Megteszem. Tudod, hogy megteszem.

– Összetöröd a szívem – a beismerés keserű volt a számban, mint a veresség.

– Amúgy is össze van törve. Már nincs mit tönkretenni – Theodorra értette. Tudtam.

Válaszra nyitottam a szám, amikor a képembe csapta az ajtót.

Az apám választás elé állított – tönkretenni Trentet, hogy megmentsen a személyt, akit szeretek, vagy veszélyeztessem azt, akit szeretek, hogy megóvjak egy ártatlan embert.

Tudtam, melyiket fogom választani.

Csak felfordult tőle a gyomrom.

Fordította: Hannah

A kényelmes teraszomról figyeltem tobago beachet, miközben márkás rövidnadrágban vastag füves cigit szívtam, a kegyetlen meleg ellenére, Bling H2O vizem még mindig szobahőmérsékletű volt, házvezetőmnek köszönhetően, aki tíz percenkét belecsúsztatott egy-egy jégkockát. Wayfarersemmel az orromon, két pontocskát bámultam az aranyszínű parton. Kurvára nem tudtam, miért fizetne bárki is negyven dollárt egy palack vízért, de én mégis azt tettem, mert megtehettem. Azért tettem, mert valamikor régen, olyan szegény voltam, hogy ragasztót kellett kennem a régi cipőm vékony talpára, amit a napon szárítottam meg, hogy a talpamat ne égesse meg a beton.

Lenyűgözött a bankszámlám, mint minden szegény srácot, aki gazdag felnőtté vált. Szinte kötelező volt a pénzzel villogni – hiba volt, amire nem voltam büszke – és a pénztől Edie Van Der Zeenek hányingere volt. Könnyű volt kitalálni, miért nem kedveltük egymást.

Mindegy.

A cigaretta hamuját a nyugágyam melletti hamutartóba pöccintem, a füst laza spirálokban szállt fel az ajkaimról. Amikor lenéztem, tekintetem a célpontokra összpontosított, a személyekre, akik pillanatokkal ezelőtt hagyták el az épületet.  Szorosan egymás mellett lépkedtek. Anyám, Luna és Edie.

Szinte lassítva mozogtak, és tisztán láthattam ki kicsoda. Kivéve Lunát. Ő volt a legkisebb pont. Egyik nő a homokra terített egy piros törülközőt – valószínűleg anya –, a színe alig volt felismerhető a távolból. A két másik alak, talán kéz a kézben az óceán felé szaladt. A szívem kihagyott egy ütemet a mellkasomban, miközben a vizet ajkaimhoz emeltem, szemem követte őket, amint lassítottak, ahol a hullám megtört a parton. Csak a lábujjaikat dugták bele. Semmi több. Basszus, nyugodj meg. Luna jól van.

Figyelemelterelés kell. Elővettem a laptopom, és dolgozni kezdtem, időnként vetettem egy pillantást a partra, próbáltam kitalálni melyik pontocska volt a két lány, akik számomra fontosak voltak. És Edie. Fél órával később vibrált a telefonom s felkaptam. Anya volt, videón hívott. Ujjammal végigsimítottam a kijelzőn, hogy fogadjam a hívását. A képernyőn megjelent anya, homályosan, de boldogan, mosolyogva, integetve nézett a telefon kamerájába.

– Helló!

– Anya – nem tudtam megállni, hogy ne mosolyogjak. Annak ellenére, hogy szar volt szegénységben felnőni, egy barátommal sem cserélnék helyet. A szüleim fantasztikusak voltak, a csapatunkból senki más nem mondhatta ezt magáról.

– Ez a lány – ez óceán fele nézett, mielőtt ismét felém fordította tekintetét és felnevetett. – Lenyűgöző! Fogalmad sincs, milyen jól szórakozik Lunával. Szörfözni tanítja – a szemeim biztosan majd kifordultak a kibaszott helyükről, mert gyorsan hozzátette. – A homokon. Csak hasra fektette a szörfdeszkán és megmutatta neki, hogy mit csináljon. Most kagylókat gyűjtenek. Edie azt mondta, kimegy szörfözni, ahol mélyebb, hogy hozzon különlegeseket is. Luna… még soha nem volt ilyen boldog, Trent.

Nagyot nyeltem miközben felálltam, telefonnal a kezemben kinyitottam a terasz ajtót, és bementem a nappaliba, kezemmel végigsimítottam az arcomon.

– Mutasd meg – szinte megfojtott a kérés. – Mutasd őket.

A telefon táncolt anya kezében, amint megpróbált ráközelíteni az óceán partján ülő két lányra. Láttam Lunát a kis fekete fürdőruhájában (semmi rózsaszín ennek a lánynak), térdelve figyelte, ahogy Edie számolt, vagy vizsgálta a halom kagylót. Mindketten lehajtották a fejüket, nyelvük hegye kikandikált a szájuk sarkában, mintha nagyon koncentrálnának. Edie, piros bikini alsót viselt, és egy hosszú ujjú szörfös felsőt – az is piros – és hosszú hullámos haja részben kontyba kötve a feje búbján, míg a többi a vállára omlott.

– Közelebb – a torkom mozgott, ahogy nyeltem.

A kamera dülöngélt, ahogy anya felállt és odament hozzájuk. Minél többet láttam, annál kevésbé voltam ura a Van Der Zee helyzetnek. Luna kibaszottul ragyogott. Nem lehetett nem észrevenni a hatalmas vigyort az arcán.

– Mit szólsz ehhez, Bacitanya? – Edie kivett egy kagylót a halomból, és az orrát húzta. Luna a szemét forgatta és megrázta fejét.

– Igen, blééé, ugye? Én is úgy gondoltam – mondta Edie. Az óceánba dobta – pár percig néztem őket, megfigyeltem, hogy a kagylók, amelyek nem voltak elég jók, visszakerültek oda, ahonnan jöttek.

Luna, az utolsó pillanatban állította meg Edie-t, felugrott, és a fejét rázva megfogta Edie öklét. Edie kinyitotta a tenyerét, lehetővé téve így, hogy Luna kivegye kezéből a kagylót.

– Mi a baj? – kérdezte. Annyira lefoglalta őket a kagylók szortírozás, észre sem vették, hogy anya mindent dokumentált. Luna a kagylóra mutatott, majd felemelte egyik szemöldökét.

– Ez el van törve – mondta Edie. Luna ismét bólintott. Nem értettem.

– Meg akarod tartani, mert törött – a szőke tini arcán mosoly villant. Luna megvonta a vállát.

– Ez szép tőled, Baci – Edie megsimogatta Luna karját, mielőtt észbe kapott, hogy mit tesz. Gyorsan elkapta a kezét. Nem tudtam miért, de fejben megjegyeztem, szóljak majd neki, hogy bármikor megérintheti Lunát. Ha volt valami, amiben jó voltam, az az, hogy mindig a szart is kiölelgettem a lányomból. Nem félt a gyengédségtől, ha a megfelelő személy nyújtotta.

– Hé, van egy ötletem. Ideadod? Megígérem vigyázok rá és visszaadom – mondta Edie. Luna tétovázott, de visszatette a kagylót Edie tenyerébe.

Egymásra mosolyogtak. A kanapéra rogytam, ahogy a történelem kibontakozott a szemem előtt. A kamera megfordult, újra megjelent anya, ezúttal a legszélesebb mosollyal az arcán.

– Edie a legjobb dolog, ami történhetett ezzel a családdal, Trent.

Anya tévedett. De nem volt szívem elmondani neki ki Edie valójában.

A fia végzete.

Luna csomó történettel tért haza, melyeket nem tudott elmesélni.

Anya azt javasolta, hogy megfürdeti és vacsorát készít neki, én meg megragadtam az alkalmat, hogy kimozduljak a házból és rendet rakjak a kusza gondolataimban.

– Edie, még ott van, szörfözik, egyem a szívét – Trish a homlokát ráncolva forgatta a David Yurman karóráját. Ha tudná, hogy ez ugyanaz a lány volt, aki néhány hete ellopta a táskáját. – Igazából azt hiszem, most már ő is hazamegy. A nap lemenőben van.

Anélkül, hogy sokat gondolkodtam volna, felvettem a sportruhámat és lementem. Az mondtam magamnak, hogy a parton fogok ismét kocogni, de ez tiszta kamu volt.

Azért mentem, hogy ott találjam őt.

Azért mentem, hogy elkapjam.

És amint sikerült… mi a faszt csinálok majd vele?

Könnyen kiszúrtam. Ő volt az egyedüli személy a parton. A sétányon nyüzsögtek az emberek, gazdagon és színesen, mint egy fesztivál, de a szörfösök és a napozó hölgyek rég elmentek. A hátán feküdt a naplementében, fejét a hátizsákjára támasztva, csak a bikini volt rajta. Megszabadult a szörfös felsőjétől és a napszemüvegétől, a hűvös homok a bőréhez préselődött. Szeme csukva volt, és a dal szövegét tátogta, amelyet a fülhallgatójában hallgatott. Mellette, ott volt a sárgás szörfdeszkája, mint egy hűséges társ. Egy élő egyed. Mint egy háziállat.

Csökkentettem a köztünk lévő távolságot, egyszerűen csak figyeltem. Megálltam fölötte. Bassza meg, egy lépésre voltam a távoltartási végzéstől, de nehéz volt nem nézni. Felébresztett bennem valamit, pontosan úgy, mint Lunában. Nem tudtam mi az, de kiélveztem a kéretlen melegséget, ami vele járt. Viszont, ami igazán szar volt, Luna és én mindketten meg voltunk baszva, mert ennek a lánynak a szíve valahol máshol volt. 

És ez közben veszélyeztetheti a lányom és engem.

– Szent szar! – hangja elvékonyodott és felugrott egy másodperc alatt, kikapta a fülhallgatót és a hátizsákjára csapta. – Abba kell hagynod ezt a settenkedést, mint egy Perverz McIjesző, haver. Mit keresel itt?

Kibaszott fogalmam sincs, de el kell küldened.

Mindenét érettnek éreztem. Csábító volt, és nemcsak a teste. Mint egy régi dal, melyhez édes emlék fűződött. Vagy mint egy első pillanat. Első sör. Első füves cigi. Első csók. Tudtam, hogy a  sírig fog kísérteni, ha nem teszek valamit – és még rosszabbul járok, ha cselekednék.

Néztem, ahogy a mellei emelkedtek és süllyedtek, ahogy kétségbeesetten vette a levegőt, amikor közelebb léptem, magabiztosan, amit nem igazán éreztem, és ilyen évek óta nem volt. Lassan hátrált. A part elhagyatott volt. A nap már lement. Sarokba szorítottam, valószínűleg halálra rémítettem, én meg túl elcseszett voltam, hogy érdekeljen. Azt akartam, hogy vizes legyek és hagyjam, hogy a hullám magával sodorjon, anélkül, hogy egy lábujjamat is betettem volna az óceánba.

Akartam azt, ami tiltott volt, és helytelen, és kibaszott őrültség.

Az üzlettársam lányát akartam, aki szinte fele annyi idős volt, mint én.

A tangónak vége lett, amikor Edie háta nekicsapódott a kékre festett életmentő állásnak. Gerince nekiütközött a farácsnak, és nem volt hova mennie. Közel hajoltam az arcához, beszippantottam az illatát. Az óceán, friss izzadtság, és a sajátos édes illatától falra tudtam volna mászni. Bele akartam temetni az orromat a szélfútta hajába, és sosem jönni fel levegőért. És meg akartam csókolni, ami őrültség, mert soha senkit nem akartam megcsókolni.

Mohó tenyerembe fogtam az arcát, és hideg volt. Az egész teste remegett. Rajtam hosszú ujjú póló volt, ő még mindig bikiniben volt. Lepillantottam, mint egy kibaszott gazember, ami voltam. Kemény mellbimbói ágaskodva irányultak felém. Kezem, lassan haladt lefelé, arcáról a nyakára. Nem húzódott el, nem fordította el tekintetét. A kulcscsontján lefelé haladva megsimogattam a puha bőrét, majd megpöccintettem mellbimbóját a bikini anyagján keresztül. Némán bámultam rá, túlságosan feltüzelve ahhoz, hogy szégyelljem, amiért kikezdek egy tinédzserrel.

Felnézett, pupilláiban félelem és vágyakozás úszott, feneketlen mélységük csak úgy csalogatott, hogy beleugorjak.

– Még egyszer – pihegte, pulzusa felgyorsult a tenyerem alatt. Éreztem teste mozgását, annak ellenére, hogy érintkeztünk volna, és bassza meg, ez nem volt jó hír a farkamnak.

Kiengedni. Edie kezdett felmelegedni.

Anélkül, hogy megszakítottam volna a szemkontaktust, hüvelykujjammal ismét megsimogattam a mellbimbóját. Felnyögött, közben felemelte a karjait, hogy megérintsen. Hátraléptem, és cöcögtem.

– Nem igazságos, hogy csak neked jár a szórakozás – nyögött csalódottan, testét még mindig felém fordította.

– Szerinted jó móka kangörccsel menni haza? – húztam fel a szemöldököm.

– Nem kell úgy lennie.

– De igen, szerencsétlenségemre.

– A te bajod.

– Amiket csinálni akarok veled… – elhallgattam, forró leheletemet a hideg bőrére fújtam – tönkretennének.

Fejét rázva behunyta a szemét.

– Még egyszer.

Ezért a pokolra jutok, de harmadszorra is hozzásimítottam ujjam a mellbimbójához, és figyeltem, ahogy a csípője valami olyasmit keres, ami nem volt ott. Nem voltam elég közel hozzá, hogy hozzám dörgölőzhessen, és nem azért mert nem akartam volna. Ha közelebb megyek, elveszítem a fejem. Nem tehettem. Nem, amikor oly sok minden forgott kockán.

– Újra – nyöszörögte.

Újra megtettem.

–  Megint… és újra, meg újra.

Bikinijén keresztül hüvelyk– és mutatóujjammal megsimogattam a mellbimbóját, figyeltem, ahogy hátravetette a fejét, ajkai megnyíltak a gyönyörtől. Akaratomon kívül hajoltam felé, csak egy kicsit. Majd még egy kicsit, amikor a kemény bimbója már egész feszessé és érzékennyé vált, azon kaptam magam, hogy morzsolgatni kezdtem, csak egy picit, hogy tovább növeljem a gyönyörét. Olyan nagyon el akartam élveztetni, de valahogy, két kezembe venni és magamévá tenni, túlságosan véglegesnek tűnt. Ahonnan már nincs visszaút.

– Hogy lehet ez ennyire jó? – szinte tiltakozott, kezét ismét felém nyújtotta, hogy megérintsen. Gyorsan elhúzódtam, miközben még mindig játszottam a cicijével.

– Mert más, amikor egy férfi kezei között vagy.

– Mutasd meg.

Nem válaszoltam.

– Kérlek – dorombolta, és ezúttal sikerült bikinis dombját a rövidnadrágomhoz súrolni. Bassza meg, nem tudtam, hogy az óceántól, vagy ő maga, de ott valami nedves volt.

Akkor elszakadt a cérna.

Csökkentettem a köztünk lévő távolságot, lehetővé téve, hogy kedve szerint dörgölőzzön hozzám, mintha egy kibaszott sztriptíz rúd lettem volna, mindkét cicijével játszottam, és figyeltem, miközben a farkam lehetetlenül keményé vált.

Már így is túlságosan nagy volt a nyomás a golyóimban. Nem nagyon adtam az előjátékra, de íme itt voltam, lassan és fokozatosan kezdtem felhevülni, a kibaszott farkam olyasmire késztetett, ami nem fog megvalósulni.

– El fogok élvezni – mondta, lábait összeszorítva a combom körül. A farkam a combja belsejéhez nyomódott, és ő tudta, mert a pokolba is, még jobban dörgölőzött hozzá, amitől előváladék szivárgott. Makkom az alsómhoz ragadt, és ez kezdett igazán irányíthatatlanná válni.

– Mond meg, miért kell neked tizenkét ezer dollár minden hónapban, és elélvezhetsz – sziszegtem az arcába, óvatosan megtartva a távolságot, hogy ne próbáljon megcsókolni. Edie nyöszörgött, közben csukott szemmel úgy lovagolta a combomat, mint a kibaszott rodeón, végig hozzám súrolva a csiklóját. Ott volt a pillanatban, egy buborékban és nem akarta, hogy kipukkasszam azt.

– Válaszolj, most.

– Trent…

– Ki okoz neked gondot? – Ki a faszt kell kivégeznem? – Miért kell ennyi pénzzel előrukkolj?

Semmi.

Már közel volt. Remegtek a combjai, és most már tudtam, hogy nem az óceán volt, hanem ő. 

– Ki vele.

– Nem.

– Edie.

– Nem.

Egy pillanat alatt elhúzódtam tőle, amitől lerogyott a homokba, pihegve és felizgulva. Haja az arcában volt, bikinijén egy kis folt volt, az izgalmának a nyoma és mellbimbói olyan hegyesek voltak, hogy képesek lettek volna vérző sebet okozni rajtam.

– Utolsó esély, Edie – ráncoltam a homlokom.

De ő is tudta, pont mint én, hogy a pillanat elszállt. Ezek után nem érhettem hozzá. Miután megtörtem a mámorító varázst. A farkam még mindig dühösen meredezett, a figyelmét követelve, de az eszem kezdett visszatérni a valóságba.

– Baszd meg – mondta megint, épp úgy, mint amikor lopáson kaptam.

– Nem fog megtörténni – mondtam ismét.

– Talán következő alkalommal – nevetett, felállt a homokból és a hátizsákjához sétált, ahol összeszedte a fülhallgatóját, felsőjét és rövidnadrágját.

Hátat fordítva vigyorogtam, megbizonyosodva arról, hogy tisztán és hangosan hall.

– Őrizd meg ezt az emléket Edie Van Der Zee, mert ennek, itt van vége.