8 - 9. fejezet

Fordította: Suzy

– Mit akarsz, mit találjak Trent Rexroth-ról? 

A következő hétfő reggel ledobtam egy adag iratot az apám íróasztalára, a homlokomat dörzsölve a kézfejemmel. Az egész vasárnapot szörfözéssel töltöttem, kerülve Bane kérdéseit Trentről és megpróbáltam rávenni az anyámat, hogy keljen ki az ágyból és vacsorázzon velünk. Kuszkuszt készítettem (a mikrós fajtát) és citromos csirkét (a Whole Foods-tól), és még egy ehető salátát is sikerült csinálnom, végül mindegyiket én ettem meg egyedül, a konyhai TV előtt ülve. Már húsz perce néztem egy rendőr valóságshow borzasztó epizódját, mielőtt ráébredtem, hogy egy olyan jelenet alatt rágcsálok, amiben vizelettel teli palackokat dobálnak a rendőrökre.

Mondhatni, eléggé szórakozott voltam.

A lábaim közötti gyötrő fájdalom arra emlékeztetett, hogy Trent az érzéseimmel, a szexualitásommal és az elmémmel játszott. Ami a legfontosabb, hogy az elképzelése, miszerint megteheti ezt velem – irányítani engem úgy, ahogy az apám –, a vele szembeni bosszúmat majdhogynem kötelezővé tette. Nem vagyok játék, amit irányítani kell és kézből kézbe adogatni. Az apámnak egy nagyon különleges hatalma volt felettem.

Trentnek nincs.

Tudatni fogom vele, hogy nem vagyok egy könnyű ellenfél, még akkor sem, ha tényleg hagytam, hogy Jordan Van Der Zee dirigáljon nekem.

Az apám felnézett a laptopjából, az ujjbegyeivel megdörzsölte az állát. Ma világosszürke öltönyt viselt és világoskék nyakkendőt, mindkettő méretre készült és az egy héttel ezelőtti, rövid üzleti útja alatt szerezte be. Ami arról árulkodott, hogy valaki megrendelte számára.

Kétségtelenül egy szerető.

Azon a délutánon felpattant egy repülőre, Zürichbe utazott egy hétre. Ez a harmadik látogatása volt három hónapon belül, ami azt a benyomást keltette bennem, hogy van egy új csillogó játéka, amivel játszik. Hogy tényleg Zürichbe ment-e, az nem érdekelt. Csak örültem, hogy elment hat napra.

– Okos kölyök.

Helybenhagyóan csettintett a nyelvével.

Kapd be, válaszoltam magamban. Igaza volt. Én egy kicsi árnyjátékos voltam, készen arra, hogy szórakoztasson minden alkalommal, amikor felém küldött egy fénycsóvát.

Apám a kérdésemet fontolgatva összegyűjtötte a papírokat, amiket adtam neki és betuszkolta egy fiókba, amit bezárt.

– Kezdjük azzal, hogy megtudod, vajon hazaviszi-e magával a laptopját és az iPad-jét vagy bent hagyja az irodájában. Az emelet be van drótozva a recepciónál, kívül a mosdóknál és a liftekkel szemben. Kamerát tetetni az irodádba egy személyes választás. Keresd őket a plafonján, a falakon vagy a bútorokba beépítve. Azt is tudni akarom, hogy hány elektronikus eszközének van e-mail-, és internet-hozzáférése. És hogy milyen gyakran használja ezeket. Ha az egyik a kezedbe kerül – hozd el nekem!

Hűha, ez elképesztően pontos leírás volt. És akkor én még azt hittem, hogy meg adja nekem az ártatlanság vélelmét, és nem biztos, hogy akartam ezzel élni. Nyilvánvaló volt, hogy kidolgozott és pontos terve volt.

Milliomodjára fogadtam meg némán, hogy abban a pillanatban, ahogy kigabalyodok a zavaros ügyemből az apámmal, kihajítom őt az életemből és az ajtót is bezárom a biztonság kedvéért. Nem akartam, hogy a boldogságom bárkitől is függjön. De az apámnak volt ez a képessége, hogy a szálakat mozgassa, a hatalmát és kapcsolatait használja fel arra, hogy olyanoknak ártson, akik nem értenek vele egyet.

Lehetséges áldozat, a szavak visszhangzottak a fejemben. Ó, hogy megváltozott a helyzet.

– Kivitelezhető – bólintottam.

Trent személyi asszisztense, Rina, korábban írt egy e-mailt, hogy értesítsen arról, a kedd nagy részét Lunával és Camilával fogom tölteni. Elmegyünk a helyi állatkertbe és Trenttel ebédelünk a The Vine-ban. Az ötlet, hogy az időt a lányokkal töltsem – mindkettejüket kedveltem –, egyáltalán nem volt ijesztő. De szemtől szembe kerülni Trenttel, miután szárazon meglovagoltam a combját, ahogy világosan a tudtomra adta, az nyugtalanító volt.

A jó hír viszont, hogy holnap valamikor biztosan bejutok az irodájába.

– Szeretném, ha a látogatási korlátaim csökkennének. Meg akarom látogatni Theót szombatonként és minden második szerdán, és a szünidőket is vele akarom tölteni.

A hangomban vérző metszés volt. Apám legyintett, a fejével már belebújt egy szerződésbe, amit az íróasztalán lévő nyomtatóból vett ki.

– Rendben van. Mondd meg Maxnek, hogy intézze el!

Max volt apám személyi asszisztense. Az anyám azt követelte Jordantől, hogy ne alkalmazzon többé nőket asszisztensként, mert azt remélte, így abbamaradnak a megcsalások. Na, igen. Esélytelen, a kiszámíthatatlan időbeosztásából és a házunkba tett szórványos látogatásából ítélve.

Elindultam kifelé az apám irodájából, de a hangja megállított.

– És, Edie?

Lassan megfordultam, szemügyre vettem őt a titán íróasztala mögött. Olyan önelégültnek tűnt. Mintha az övé lenne a világ. Mintha halhatatlan lenne. Ostoba.

– Csak egy kis baráti emlékeztető az apádtól, a munkaadódtól és attól az embertől, aki a jövődet tartja a kezében – ne verj át! Trent Rexroth egy okos kölyök, de hozzám képest senki.

Becsuktam mögöttem az ajtót, a számat összeszorítottam, nehogy kinyissam és kiköpjem az igazságot, amit apa sosem akarna hallani: Trent Rexroth több volt, mint okos. Ördögien briliáns volt. De ez nem fogja segíteni ebben a harcban, mert én legyengítem.

Legyengítem, ahol számít.

Legyengítem, ahol fájdalmat okozott nekem.

És a gyengeségében, én megtalálom az erőt.

És felhasználom.

Nem azért, mert bosszúszomjas vagy dühös vagyok, hanem azért, mert meg akarom menteni Theót és az anyámat.

Nem azért, mert rossz ember vagyok, hanem azért, mert tennem kellett valamit azokért, akik tőlem függtek.

Elloptam az iPad-jét.

A könnyedség, amivel megtettem, egyszerre volt izgató és zavarba ejtő, tekintve, hogy már kapott el lopás közben.

Biztosan meglepődött, hogy harc nélkül csatlakoztam hozzájuk – sarokba szorítottam Camilát a pihenőszobában és mellékesen elmondtam neki, hogy Mr. Rexroth meghívott és velük fogok tartani, ami nem volt teljesen hazugság –, de a közönyös hírnevéhez méltóan, Trent úgy viselkedett, mintha a lánya bosszantó barátnője lennék. Más szavakkal: teljesen figyelmen kívül hagyott.

Egész ebéd alatt azzal volt elfoglalva, hogy elhalmozza Lunát a figyelmével, felvágja az ételét, a hétvégével kapcsolatos terveit mesélje neki. Élére vasalt, tengerészkék nadrágot és ropogós fehér inget viselt, az ujjait könyékig feltűrte. Az alkarjain kígyózó erek és erős izmok biztosítottak arról, hogy képes a falhoz kenni egy lányt és rávenni, hogy imádkozzon az Úrhoz, akár egy megtért keresztény. Nem vagyok különösebben szexuális lény. Szóval határozottan készületlenül ért, amikor elnézést kérve ki kellett mennem a mosdóba, belekapaszkodni a mosdókagylóba a tükör előtt és megrázni a fejemet. Próbáltam elhessegetni a gondolatát annak, hogy nekinyom az egyik fülkének, letépi a szoknyámat, az alsómat és hátulról kinyal, mielőtt a testem megadta volna magát a piszkos gondolataimnak. Még odáig is eljutottam, hogy meggyőzzem magam arról, csak egy csendes ellenállás az apámmal szemben az, hogy szexelni akarok Trent Rexroth-tal. De azok az alkarok. Tudtam, hogy kísérteni fognak éjszaka, a következő alkalommal ki fognak tárni engem, míg a lábujjaim begörbülnek a gyönyörtől. Az elképzelés, ahogy az erős karjaival megragad, gyufaként szolgált, hogy a gyomromban szunnyadó szenvedélyt lángra lobbantsa. Jéghideg vízzel megmostam az arcom. F-Ó-K-U-SZ-Á-L-J.

Amikor visszatértem az asztalhoz, Luna Trent telefonja felé mutatott, mielőtt a kezével valami nagyobbat mutatott.

 – Az iPad-et akarod – mondta.

Utáltam, ahogy beszélt Lunával. Mintha törődne vele – mintha igazán törődne vele –, még akkor is, ha tudtam, ő csak egy másik Jordan. Talán szívességet teszek neki azzal, hogy kirúgatom őt az FHH-tól. Neki a lányával való kötődés miatt nyilvánvalóan szüksége volt távlati tervre és időre.

– Az irodámban van. Camila majd odaadja neked, miután végeztünk. Edd meg a tésztádat.

Luna az ujjaival kocogtatta az asztalt, a szemöldökeit ráncolta.

– Talán tanulhatna jelbeszédet – motyogtam inkább magamnak, mint másnak, beledöftem a villámat egy szaftos húsdarabba és beletunkoltam a krumplipürébe. Már nem jártam étterembe – a pénzemet fontos dolgokra költöttem, mint benzin és Theo –, így ez, igazság szerint, nem volt teljesen borzasztó. Évek óta nem ettem ilyen kiadós ételt. Trent morgott, ez volt a kedvenc kommunikációs formája.

– Tudja, hogy kell beszélni. Csak meg kell tennie.

Az érintőképernyőjén lapozgatott, még csak rám sem nézett. Camila megtörölgette Luna száját egy szalvétával, megtöltve a kínos csendet olyan szavakkal, mint „a kézmosás fontos” és „akarsz desszertet?”

– Nyilvánvalóan most sokkal kényelmesebbnek érzi a kezével való kommunikációt – erősködtem, felszúrva egy újabb falat húst. – Miért nehezíted meg jobban az életét? Te magad mondtad, hogy tud beszélni. Majd fog, amikor akarja. Addig mutathatsz neki egy másik módszert arra, hogy kifejezze magát.

Rám emelte a szemeit, tekintete akár a töltött fegyver, mielőtt visszanézett a telefonjára.

– Megkérem Rinát, hogy találjon egy jelbeszéd-tanárt – meglepett, hogy ezt mondta.

– Neked is meg kell tanulnod – mutattam rá.

Ez nem tetszett neki. Meg tudtam mondani abból, ahogy letette a telefonját és rám nézett jeges tekintettel. Nem nyúlt a csirke parmigianájához és én már majdnem azon voltam, hogy megkérdezem, nem vihetném-e el.

– Épp azt mondod meg nekem, hogy hogyan neveljem a lányomat?

– Nem igazán. És abban sem vagyok biztos, hogy a velem vagy bárki mással való beszélgetés, ily módon, előnyös lenne számára.

Ez volt a másik dolog a növekvő listáról, ami azokat a dolgokat tartalmazta, amik felidegesítettek Trent Rexroth-tal kapcsolatban. Gyakran tett úgy, mintha a lánya nem lenne jelen a helyiségben, holott Luna tisztán megértett mindent, amit Trent mondott. Az arca kifejezően ráncolódott és megváltozott Trent szavainak hatására.

Trent felállt, semmibe véve engem, és a hoszteszhez sétált kifizetni a számlát. A pincérnő flörtölt vele, a hajával játszott és hangosan nevetett azon, amit mondott, habár Trent volt a legkevésbé vicces fickó, akivel valaha is találkoztam egész életemben. Akárhogy is legyen, ha igazán megpróbálná, képes lenne könnyekre fakasztani csak azzal, hogy rám néz. Ő nem flörtölt, nem mosolygott, nem tűnt érdeklődőnek, de amikor a pincérnő egy pillanatra lehajtotta a fejét, hogy lehúzza a kártyáját, a szemeit forgatta és gúnyosan vigyorgott. Ha másért nem is, de ezért a tényért nem éreztem magam bűnösnek, hogy elloptam az iPad-jét.

Visszafelé az irodába, Trent és én egymás mellett lépkedtünk a zsúfolt járdán, Luna és Camila mögöttünk jöttek.

– Úgy tűnik, eléggé kritikus vagy a nevelési módszeremmel kapcsolatban.

Nevettem a megfigyelésén.

– Ó, neked van nevelési módszered? Nem vettem észre. Egyértelműen fenntartottad a vállalhatatlan viselkedésedet – amit az irodában úgy viselsz, mint egy kitüntetést – az ebédlőasztalnál is. Alig vetettél rám és Camilára egy pillantást. Azt hiszed, hogy a lányod nem veszi észre, hogy csak vele viselkedsz civilizáltan?

– Edie – figyelmeztetett.

A hangja végigbizsergett a gerincemen, és próbáltam nem hagyni a számnak, hogy mosolyra görbüljön. Már megint itt tartottunk. A macska és az egér. De én nem csak egy egér voltam. Ő volt Tom és én voltam Jerry. Talán végül sikerül megnyernie a csatánkat, de sikerült megsebesítenem. Egész idő alatt kékre és zöldre ütöttem, harci sebeket hagyva. Jeleket, amiket szerettem látni a dühös arcformáján.  

– Trent.

– Hogy van a mi kis barátunk, Bane? – témát váltott.

Megharaptam az alsó ajkamat, hogy elfojtsak egy feltörő nevetést. A kérdésében lévő vonakodás nem kicsit volt lelkesítő. Nem kellett volna érdekelnie őt. A tény, hogy ő hozta fel elsőként azt az éjszakát, győzelemnek éreztem.

– Semmi kicsi nincs benne és jól van. Nagyon, nagyon jól.

– Ez a szemtelenség nem éri meg a büntetést, Edie. Ezt megígérem neked.

– Nézd, az első hibád az, hogy feltételezed, engem érdekel az erőfitogtatásod. Engedd el – mondtam könnyedén és ez, pont az volt, ami beindította Trentet. Tudtam, mert megállt egy pillanatra, a torka megmozdult, ahogy nyelt és ferde pillantást vetett oldalra, hogy lássa ha Camila és Luna nézik, ahogy megigazítja a lenyűgöző csomagját a nadrágjában. Megálltam, hagytam neki időt, hogy megtegye – végül is ez volt a provokáció lényege. Aztán folytattuk a sétánkat.

– Betartod az egyezségünket?

– Milyen egyezséget? – vetettem oda, meghosszabbítva a beszélgetést.

Megint megálltunk, ezúttal a közlekedési lámpa miatt és Luna közénk húzódott, érdeklődéssel figyelte a piros lámpát. Egy gyalogos megpróbált elfurakodni előttünk, arra kényszerítve Lunát, hogy tegyen egy lépést felém. Megragadtam a vállánál fogva és a combomhoz szorítottam. Trent észrevette, fagyos tekintete gyorsan kiolvadt, megfeszült álla ellazult. A lámpa zöldre váltott. Folytattuk a sétát, míg el nem értük az Oracle épület forgóajtaját.

A recepciónál Trent megfordult a csukott liftajtó előtt és az üzleti mosolyát a lányára villantotta. Azt, amit azoknak az emberek adott, akik elég fontosak ahhoz, hogy elismertek legyenek a tizenötödik emeleten. Mindhárman.

– Camila, Luna, hozzatok nekünk néhány fánkot desszertnek!

Kivett egy bankjegyet a tárcájából és Camila kezébe csúsztatta. Ő bólintott, megfogta Luna kezét és kisétáltak az épületből. A lift kinyílt. Beléptünk két üzletemberrel együtt, akik azt hiszem, a könyvelésen dolgoztak a hetediken. Mind a négyen a fejünk fölött lévő piros számokat néztük csendes sürgetéssel, a szűk helyen lévő feszültségtől a tarkóm benedvesedett az izzadtságtól.

Aztán a két férfi kiszállt az emeletén. Abban a pillanatban, ahogy kiléptek a felvonóból és az ajtó bezárult, Trent felém fordult és az ezüst falra szegezte a testem, de nem úgy, ahogy elképzeltem. Még csak meg sem érintett. A fejem mellé szegezte a karjait, úgy nézett le rám.

– Ideje befejezni a szarakodást! Dugtál Bane-nel a hétvégén?

A hangja vad morgás volt. Ártatlanul pislogtam, a nyelvemmel megnedvesítettem az ajkaimat. Tudtam, hogy ez megőrjíti. Beismertem, hogy a vágy kölcsönös. Bármik is voltunk, mérgezőek voltunk. Egy altató egy összevissza karcolt lemezen, ami újra és újra fennakad annál a résznél, amit utálsz.

Ez nem történhet meg.

Ez nem történhet meg.

Ez nem fog megtörténni.

– Mit érdekel az téged? – megrándult az állam.

– Igen vagy nem?

Az arcát figyeltem. Az, ahogy elutasított engem szombaton, sebeket ejtett az egómon és vízhólyagokat a libidómon.

Ahogy berakott a kocsijába, mintha birtokolna engem.

Ahogy aláásta a terveimet, mintha azok értelmetlenek lettek volna.

Ahogy játszottunk egymás testével, mintha azok nem lennének a lelkünkhöz kapcsolódva.

A szemeimet a liftajtó felett lévő digitális számokra szegeztem. Tizenöt. Az ajtó szétnyílt és én átbújtam a karja alatt, egyenesen az iroda felé tartottam. Éreztem a belőle áradó hőből, hogy követ engem. Deanbe és Vicious-ba futottunk a folyosón. Összebújva, komoran néztek egy iratot.

– Minden rendben? – tudakolta Trent, felvéve a szokásos üzleti hősködést.

És lehet, hogy ez tényleg semmi volt számára. Amik mi voltunk. De számomra ez volt minden. Legalábbis az Oracle épület tizenötödik emeletének valóságában.

– Nagyszerű, mit gondoltok ti ketten, hova a faszba mentek?

Dean volt az első, aki felemelte a szemeit az iratról, beharapva belülről az arcát, hogy elfojtson egy mosolyt. Vicious figyelmen kívül hagyott minket, ahogy az emelet nagy részével szokta. Az egyetlen alkalom, amikor láttam, hogy ránézett valakire – tényleg rá, ellentétben a keresztüllel – akkor volt, amikor a levendula színű hajú, bohém külsejű felesége és a cuki kisfia a múlthéten meglátogatta az irodában. Elszánt védelmezéssel nézte őket. Mintha a lelkét egyszerre tennék éhessé és kielégültté. Mindenki megérdemli, hogy így nézzenek rá.

– Dolgozni – horkantott Trent.

Vicious kuncogott, a szemeit még mindig a papíron tartva megrázta a fejét.

– Ó, tesó.

– És ez most mi faszt akar jelenteni?

Trent megállt, arra ösztökélt, hogy ugyanazt tegyem. A három férfi egymást bámulta és nem tartott sokáig, hogy a sorok között olvassak. Egyikük sem kedvelte apámat és azt akarták, hogy Trent tartsa magát távol tőlem, a lehető legmesszebb. Nagyon helyesen. Jordan képes lenne felégetni az egész emeletet és eltüntetni a föld színéről az épületet, ha összekeverednék Rexroth-tal úgy, ahogy nem egészen egy órával ezelőtt elképzeltem a női mosdóban. Az ő lányát nem fogják elkapni egy idősebb férfival összegabalyodva. Ráadásul egy félvér idősebb férfival. Egy félvér idősebb férfival, aki megvetette Jordant és valószínűleg megpróbálja letaszítani a trónról.

Négyük közül Trentnek volt egyedül szüksége rám. Luna miatt, nem a munka miatt. Ezért a többiek kapcsolatában problémává váltam és nem lehettem meglepett amiatt, hogy rájöttem, el akarnak távolítani az egyenletből.

Trent felemelte az állát és a tekintetét belém vájta.

– Várj meg az irodámban!

Vitatkozni kezdtem volna, de eszembe jutott, hogy épp most adott egy tökéletes nyitást. Elinaltam a folyosón, a sarkon túlra és felrántottam az irodája ajtaját. Remegő lábakkal mentem az íróasztalához, minden egyes megtett lépéssel ledobtam magamról az aggályaimat és jó szándékomat, ahogy a kígyó levedli a bőrét.

Mint egy kígyó. Ez voltam én ebben a pillanatban. Egy igazi Van Der Zee.

Arra nem emlékszem, hogy jutottam el az íróasztalig, de arra igen, hogy megpróbáltam feltépni az első fiókot. Zárva volt. A második is zárva volt. Egy pillanatra összeomlottam a felismeréstől, hogy a helyiség talán be van drótozva, és felkaptam a fejem, a szemeimmel a kamerákat kerestem. Absztrakt képek lógtak a falon, kevés bútor és egy szőnyeg nézett vissza rám, de sehol sem találtam villogó piros pöttyöt. De ez nem jelentette azt, hogy nem voltak ott. Nyirkos ujjaim mindenhol lenyomatot hagytak, amit megérintettem, nem számított, hányszor töröltem bele a szoknyámba. Még akkor is, ha Trent kamerákat helyezett el, túl késő volt kihátrálni abból, amit csináltam. Akkor inkább elviszem azt, amiért idejöttem. Azzal folytattam a kutatásomat, hogy kinyújtóztam egy fekete bőrtokért az íróasztala alatt, beledugtam a kezemet. Egy négyszögletű, hűvös eszköz ért a bőrömhöz. Kihalásztam, le nem véve a tekintetemet a csukott ajtóról.

Telitalálat.

Az iPad-e volt a kezemben, émelyítő eufória járta át a testem. Jordan Svájcban volt. Nem tud ezzel foglalkozni a jövő hétig. Gyorsan kellett mozognom.

Az iPad-et a szoknyám derekába dugtam, kiviharzottam a helyiségből, udvarias mosolyokkal a nyomomban, ahogy az apám irodája felé tartottam. Volt hozzá kulcsom, nem azért, mert megbízott bennem, hanem mert a szállítmányt várta. Bűntudat áradt szét bennem, mint a mérges rákos sejtek. A tettemnek hegyes fogai voltak, és a lelkemet mardosták. De Theo sokkal fontosabb volt Trentnél és igen, a szükség, hogy megvédjem, erősebben égett bennem, mint a Lunával való törődés.

Beslisszoltam apám irodájába, betettem az iPad-et az egyik fiókjába és megbökve betoltam. Lassan – nagyon, nagyon lassan – visszakocogtam az ajtóhoz, bezártam magam után kétszer és a kilincset is elfordítottam, hogy biztosan védett-e a külső behatolástól. A szemeim annyira csak a bizonytalan markomban szorongatott kulcsra fókuszáltak, hogy a hangtól mögöttem megugrottam és felsikoltottam.

– Ez nem az én irodám.

– Te jó ég! – megfordultam, az egyik kezemet a szívemre tettem. – Halálra ijesztettél. Meg kellett állnom Jordan irodájánál, hogy meglocsoljam a növényeit.

A hazugság olyan könnyen és gyorsan csúszott ki a számból, hogy hányni akartam attól, amivé váltam. A holland gyökereihez híven az apám nagy virágrajongó volt és indokolatlan mennyiségű vázát tartott az irodájában. Trent igazából utálni fog engem, nagyon hamar, amikor rájön, mennyire kicsesztem vele. Nem engedhetem, hogy a lélekölő szemei és a szívtipró teste megzavarja a fejemet.

– Jordan? Mi a faszért nem hivatkozol apádra apaként?

Mert ő nem az.

– Európai oktatás – magyaráztam a torkomat köszörülve.

– Európai a seggem. Sose akarj átverni egy hazugot, ismerős?

Trent balra és jobbra nézett, megbizonyosodott arról, hogy magunk vagyunk, mielőtt megragadta a karomat és berángatott egy keskeny alkóvba, ami elválasztotta a mosdókat és a pihenőszobát. Megint felkent a falra, beszorítva engem. Először az illata csapott meg, elkábítva az érzékeimet, aztán az inge puha anyaga simított végig a vállamon. A testem minden egyes izma megfeszült, ahogy keményen próbáltam nem megremegni.

– Még egyszer utoljára megkérdezem. Keféltél vagy nem keféltél Bane-nel szombat éjszaka óta?

A pokolra fogok jutni a miatt, amit tenni fogok. A kegyetlenség miatt, amit önként beleöntök ebbe a már mérgező kapcsolatba. Védelmemre szóljon, biztos vagyok benne, hogy csak azért érdekli, mert egy önimádó seggfej.

– Megtettem – hazudtam, nem mertem mosolyogni. A mosoly túl sok volt, de tudnia kellett, hogy nem birtokol engem. Senki sem. Még Jordan sem. – És ahogy ezelőtt mondtam, nem parancsolsz nekem, Rexroth.

Ha azt vártam, hogy kiabál, beleöklöz a falba vagy őrülten féltékenyt játszik, akkor tévedtem. Ehelyett Trent rám villantott egy vészterhes vigyort, megfordult és elsétált, otthagyva engem a falhoz tapadva. Az összeszorított, követelőző combjaimban azt éreztem, hogy amit tettünk, az előjáték volt, de a lyuk a mellkasomban azt érzékeltette, ez több volt, mint testi.

Vagyis, mi a fene történt? 

Fordította: Suzy

Tolvaj és hazug.

Kemény munkával és kitartással érte el ezeket a címeket.

Először egy barbecue-n láttam meg Edie Van Der Zeet, amikor Knight – Dean Cole kisfia – születésnapját ünnepeltük. Ez néhány héttel azelőtt volt, hogy elkezdett dolgozni a Fiscal Heights Holdings-nál, és ellopta a figyelmet és a rivaldafényt csupán azzal, hogy ott állt és úgy nézett ki, ahogy. Mint egy piszkos, slampos angyal nagy, óceánkék szemekkel és szűzhomok színű hajjal.

Amikor másodjára láttam, az szó szerint a lopása volt – az anyámtól lopott.

Amikor kurva mindegy hányadára láttam meg ma, akkor az arcomba hazudott arról, hogy Jordan virágait öntözte (egy hivatásos virágárust fogadott fel erre – négyszer egy héten szokott jönni), szemrebbenés nélkül.

Szóval, mi a jó kurva életért döbbentem meg az előttem lévő felvételen?

A biztonsági kamera felvétele ugyanazt a jelenetet mutatta, ahogy Edie megpróbálta kinyitni a bezárt fiókjaimat és becsúsztatta az iPad-emet a szoknyájába. Megint. És megint. És megint. Újra.

Visszatekerés. Szünet. Hunyorgás. Ismétlés.

Végül hátradőltem a székemben, összefűztem az ujjaimat és kiértékeltem a folyamatos szarvihart, amit körülöttem kavar.

Semmi olyan nem volt az iPad-en, ami hasznos lett volna számára, hacsak nem ugyanolyan érdeklődési köre és hobbija van, mint egy négyévesnek. Az iPad Lunáé volt. Az egyetlen megtévesztő nyom Edie számára, hogy hozzáférhetett állatos és ételes képekhez, és néhány gyerekeknek való alkalmazáshoz.

De először is, miért volt szüksége Edie-nek az iPad-emre?

A lány nem dúskált a földi javakban. Ez nem egy feltételezés volt, hanem tény. Ahogy evett az étteremben, mintha először kóstolt volna ételt életében, egyértelműen elárulta a körülményeit. Aztán ott vannak még azok az apró dolgok, amiket más ember észre sem venne, de aki volt szegény, az igen. A cipői – nem azok, amiket az anyjától vett kölcsön – szakadtak és viseltesek voltak. A hátizsákja meg volt varrva, biztosítótű tartotta össze, és nem azért, mert menőnek nézett ki. A kocsijának pedig sürgős szüksége lett volna egy műhelylátogatásra. Sosem evett az irodán kívül vagy rendelt ételt az iroda nagy részével együtt.

Szüksége volt pénzre.

Minden pennyt megtakarított.

Bassza meg, ha tudtam miért.

Bassza meg, ha tudtam mi célból.

Azt akartam hinni, hogy azért lopta el Luna iPad-jét, hogy eladhassa. Szerencsétlenségemre (vagy szerencsémre, attól függ, honnan nézzük), éppen elég tolvaj között nőttem fel, így tudtam, valójában csak az ékszerek és a készpénz érdekli őket. Szarok, amiket zálogba lehet adni, vagy el lehet égetni. Minden más… nos, haszontalan volt.

Amiből levontam a szükségszerű következtetést – Jordan Van Der Zee.

Utálta az apját, de ez szart sem jelentett. A nap végére az élet nem egy sakkjátszma volt. Az élet egy kibaszott Jenga volt. Megpróbálsz keresztülszárnyalni rajta, azt remélve, hogy nem fog látványos módon összeomlani és maga alá temetni. Én voltam az első, aki felismerte, hogy néha olyan dolgokat kell megtenned, amikkel nem teljesen értesz egyet, a nagyobb jó érdekében. Mindig volt egy nagyobb játék, amit játszani kellett és Edie apja láthatóan elvágta a köldökzsinórt a pénzforráshoz.

Edie-nek titka volt. Egy sötét hazugság, ami letaszította őt az arany ösvényről. Mindenki rejtegetett egy vagy két titkot. Kivétel nélkül. Sosem érdekelt, hogy tudjam, kik voltak ezelőtt. Egy részem hálás volt, hogy Vicious, Jamie és Dean megengedte, hogy elmerüljek a csendemben. Nem nyomasztottak azzal, hogy szarságokról beszéljek, ami egy áldás volt.

De Edie-vel kapcsolatban tudni akartam. Ki akartam húzni belőle a titkait, mint egy varázsló. Kirántanám a végtelen kendőt a szájából és tudnék mindent, amit tudnom kell.

Miért van szüksége annyi pénzre? Miért nem támogatja az apja? Mi van a gazdagokkal szembeni ellenállása mögött? Miért hívja az apját Jordannek? Miért van az az érzésem, hogy legalább annyira utálja őt, mint én? Ki a fasz Bane és hogyan tudnám eltűntetni súlyos következmények nélkül?

Igazából, az iPad volt az utolsó, ami miatt aggódtam.

Edie Van Der Zee olyan módon kerített a hatalmába, ahogy csak a lányom tudott és ennek elégnek kellett volna lennie számomra ahhoz, hogy egy másik emeletre helyeztessem a seggét, vagy ami még jobb, kirúgjam. A sóvárgásomnak utat engedni lehetetlen volt. De nem tudtam megszabadulni tőle, mert Luna szerette őt. Bassza meg, Edie ma magához ölelte őt a jelzőlámpánál. Ez óriási volt. Talán Edie-nek nem, de nekem határozottan igen. Így úgy határoztam, hogy szembemegyek az ösztöneimmel, a szabályaimmal és alapelveimmel, és hagyom az iPad incidenst elsikkadni. Mostantól az egyik szememet Edie seggén tartom, és nem mustrálom, hanem hagyom élni az ártatlanság gyanújával. Egyelőre.

Egyelőre.

A következő szombaton Camila megkérdezte, hogy elviheti-e Lunát az állatkertbe és ugrottam a lehetőségre, hogy egy kis időm legyen magamra. Habár a szüleim nagyrészt vállaltak a szülői terhekből és Camila csinálta a munka nehezebb részét, de én voltam az, akinek meg kellett oldani a valódi vészhelyzeteket. Például elvinni a gyerekorvoshoz, amikor kiütések borították az egész testét, vagy amikor megcsípte egy méh, vagy amikor kurvára összeomlott a Target kellős közepén és húsz percig sírt a padlón, mert valami faszkalap a parkolóban pont a szeme láttára ütötte meg a kutyáját és a szíve együtt tört össze a kutya hátsólábával.

A délelőttömet súlyzós edzéssel töltöttem a srácokkal. A feleségeik úgy döntöttek, hogy elviszik a gyerekeket fagyizni. Félig megkönnyebbültem, hogy Luna Camilával volt, mert tudtam, hogy Emilia megkérdezte volna, hogy elviheti-e magukkal őt és Luna nem nagyon szeretett együtt lenni a barátaim gyerekeivel. Knight ádázul védte, ahányszor csak valaki kigúnyolta – egy évvel fiatalabb volt, de valahányszor együtt voltak, úgy viselkedett, mint egy báty –, de Daria óvatosan és zavarodottan tekintett rá.

– Szóval, szűzhártyát növesztesz a farkadra vagy, hogy működik? – morogta Dean bicepszgyakorlatokat végezve egy-egy tizennyolc kilós súlyzóval mindkét kezében a tükör előtt, az épületem edzőtermében.

Mindegyik fattyúnak volt saját edzőterme otthon, de mindig úgy végződött, hogy itt lógtak, mert élvezték a zenét, a társaságot és gúnyolódhattak a helyi izomagyakkal.

Jamie meglegyintette Dean tarkóját.

– Ideje befogni! Hagyd a fickót élni a saját kedve szerint! Neked sose kellett olyasmivel foglalkoznod, mint neki.

– Ez így van – Dean a fogait csikorgatta, gyilkos pillantást vetett Jamie-re. – Egyáltalán nem kell szar dolgokkal foglalkoznom. Ugye, haver?

Vicious közel járt ahhoz, hogy a szemeit forgassa és a pöcs sosem mutatott ingerültséget, még a legnehezebb időkben sem. Befejezte a húzódzkodás szériáját, leugrott a rúdról és hozzánk sétált, a vizét az arcára spriccelte és kinyitotta a száját, hogy igyon néhány kortyot.

– Ez a beszélgetés olyan haszontalan, mint egy mellnélküli csaj. A pöcs valószínűleg több puncit lát, mint a feleséged nőgyógyásza. – Vicious a palackjával Jamie felé intett, a fekete hajáról izzadtság és víz csöpögött. – És még ha cölibátusban marad is egy ideig – amit egy másodpercre sem veszek be –, épp azon van, hogy megdugja Börtöncsali kisasszonyt.

– Edie Van Der Zee – tette hozzá Jamie, odament a padjához és a fehérjeturmixáért nyúlt. – Ki van zárva. Amíg el nem kezdett nálunk dolgozni, minden reggel láttam őt, ahogy a parton futott. Szörfözött a szőke, nagyon meztelen, nagyon tetovált barátjával. Ábrándos szemekkel nézett, amikor a srác átnyújtotta a sörét reggel hétkor és az meg úgy fogta a seggét, mintha a szeretett elsőszülöttje lenne. Kétségtelenül ezt csinálják manapság a menő srácok. Részegen szörföznek.

Nevetett a fejét rázva. Kifejezéstelenül néztem rá, nem válaszoltam, mert az egyetlen visszavágás, amire gondolni tudtam, az öklömtől származott volna. Bane kurvára hozzáillőnek hangzott. Gyorsan az életem megkeserítőjévé vált. Fogalmam sem volt, miért érdekelt. Nem voltam féltékeny. Egyáltalán nem. Egy tini volt, a kurva életbe már. Talán ez az, amit törődésnek hívnak. Bane zűrös fickónak tűnt, miközben Edie egyszerűen maga volt a zűr. Különbség volt köztük. Óriási.

A Zűröst elhagyhatják, feloldozhatják és megválthatják.

A Zűr volt a kar, ami által a Zűrös lassú, durva halált hal.

Drogot adott Edie-nek. Piát adott neki. Nem vanília szexet akart vele. Röviden, Bane pontosan azt tette, amit én tettem volna, ha újra tizennyolc lennék.

– Remegsz – jegyezte meg Dean tompán, odajött hozzám és elvette a két súlyzót, amiket a vállból nyomáshoz használtam. A levegőben lógtak hosszú másodpercekig, miközben én átgondoltam az összes módszert arra, ahogy ki tudnám verni Jamie fogait, így nem többé nem tudna ilyen faszságokat mondani nekem.

– Mindegy, szóval, találkozgatsz valakivel vagy valami, Trent? – kérdezte Jamie, egy korttyal befejezve a fehérjeturmixát.

Megráztam a fejem.

– Miért nem? – kérdezte Dean.

– Mert ez bonyolult. Mert nem hiszem, hogy lenne bárhol is egy olyan nő, aki igazán megérti Luna helyzetét. Mert lefoglal a munkám.

Mert a legmesszebb, akivel valaha is eljutottam érzelmileg vagy bárhogy, Val volt, akivel gyereket csináltam és ő elhúzott, és én próbálom megtalálni őt, és kezd egyre nehezebbé válni, hogy ne süllyedjek el a szánalom és a remény súlya alatt. És néha éjszakánként, amikor ébren fekszem, forgolódva, azt mondom magamnak, hogy Luna nyugtalansága, problémái, szótlansága mind Val hibája és azt remélem, hogy halott.

– Úgy tűnik, Luna odavan Ediért. Folyton látom, ahogy együtt vannak.

Dean a mellettem lévő padhoz sétált és most már mindannyian egy körben álltunk vagy ültünk, izzadtan és fáradtan és készen arra, hogy megbirkózzunk a nappal. Felkaptam egy törölközőt a padról és beletemettem az arcomat.

– És?

– És, akkor ezért tartod? Jézus, haver, kiszedni belőled valamit olyan, mint egy víziló foghúzása. Ki vele!

Mindannyian kuncogtak és bámultak rám a válaszra várva. Vállat vonva felálltam.

– Azt hiszem. Ártalmatlan. Csak egy kölyök. És Luna kedveli. Ne kérdezzétek, miért! Így engedem, hogy együtt legyenek, miközben Camila figyel rájuk.

– Talán vigyázhatna Lunára, míg randizol. Úgy tűnik, valami miatt le van égve – ajánlotta – a mindig kurvára éles eszű – Dean.

– Talán. Ha randiznék. Amit nem szoktam.

– Amit fogsz – helyesbített Jamie hangosan böfögve. – Melnek van egy barátnője a tánciskolájából. Balettet tanít. Szép, okos, elvált egy gyerekkel.

És akkor kezdjük előröl. Amióta egyedülálló apa lettem, az emberek próbálnak hozzám dobni elvált gyerekeseket, mint a gyöngyöket a Mardi Grasson.

– Az egyedülálló szülőség nem egy kibaszott szekta – a fogaimat csikorgatva hozzátettem –, és ez egy nem.

– Nem hiszem, hogy Mel kérte volna a beleegyezésedet, tesó. Csak arra vár, hogy Katie visszajelezzen az óráival kapcsolatban, hogy lássa, mikor elérhető.

Egy csapda. Tökéletes.

Az utolsó dolog, amit mondtam nekik, mielőtt felmentem a penthouse-omba lezuhanyozni és ócska filmeket nézni egész délután és átfutni az összes haszontalan jelentést, amit Amanda hagyott nekem az évek alatt, hogy „Nem érdekel a randizás”.

De természetesen a barátaim feleségei sokkal makacsabbak voltak náluk.

És még nálam is sokkal elszántabbak.