25 - 26. fejezet

Fordította: Katie

A Great Big Worldnek van a Say Something* című dala. Ez elvileg egy szerelmes dal, de számomra mindig is az a szám lesz, ami alatt végigbőgtem az utat San Diegótól Todos Santosig, a fülhallgatókkal a fülembe, hogy a világ többi részét teljesen kizárhassam, miután Theo nekem esett.

Nem gondolta komolyan. Tudom. Rettenetes lehet a fejében lenni. A dolgok, amik olyan könnyűek voltak számomra, neki furcsának és idegennek tűnhettek. De nem adhattam fel, csak mert nem tudja kimondani, hogy hogyan is érez. Képtelen volt rá.

Egyszerűen nem hagyhattam cserben.

A vasárnap nem a tervek szerint alakult.

Miután Trent az egész éjszakát a váróban töltötte, miközben én ki és bejárkáltam anyám szobájából, hazahajtott, hogy lezuhanyozzon és felvegye Lunát Camilától és elvitte őt a szüleihez, akik akkor jöttek vissza Vegasból.

Kihasználtam az alkalmat, hogy hazamenjek zuhanyozni és egyek valamit. Az anyám magához tért az éjszaka közepén. Nem volt beszámítható állapotban. Miközben váltottunk pár szót, Trent kint várt. Elmesélte, ahogy vasárnap késő délután az apám megjelent és elmondta neki mi a helyzet, mintha csak egy gyászhírt közölt volna egy távoli családtagról. Teljesen közömbös volt, amikor az asztalra tett válási papírokból anyám, a szeméből patakzó könnyek miatt, egy sort sem tudott elolvasni.

Vettem egy hosszú, forró zuhanyt, felvettem egy laza, sárga nyári ruhát, aztán csendben ettem pár falatot reggelire, magányosan álldogálva az asztalnál. Granola, joghurt és kókuszvíz.

A házam egy exkluzív környéken állt Todos Santosban, amit úgy hívtak, hogy La Vista. Ahhoz, hogy bejuss, kell egy kód, vagy ismerned kell az őröket a kapunál. Éppen ezért nem törődtem először a felharsanó kürttel. Azt hittem valakinek a barátja érkezett meg és átkoztam őt, hogy ennyire hangos vasárnap reggel.

Beep, beep, beeeeeep.

Gyűlöltem a tiniket. Az, hogy én is egy voltam közülük nem számít. Beletettem a joghurtos tálat a mosogatóba és semmi készetetést nem éreztem, hogy elmossam, de aztán eszembe jutott valami. Itt hagyhatnám a házvezetőnőnek, de nem szoktam. Nem érdekelt mennyit fizetnek neki a szüleim. Elmostam a tálat, közben mintha a vállamat a világ súlya nyomta volna.

Beep, beeeeeep, beeeeeeeeeep.

Hol a fenében van Adrian, a srác az utca másik oldaláról? Általában egyszerűen csak kiugrott a második emeleti ablakán, hogy eltűnjön a haverjaival. Morogva eltöröltem a tálat és a poharat, amit használtam, miközben az ajtó felé indultam.

Beep, beep, beep, beep, beeeeeeeep, beeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeep.

Elszakadt a cérna, így kitártam az ajtót, összeszorítottam a szemeim és kiabálni kezdtem.

– Ez egy csendes környék és vasárnap reggel van. Elkussolnál?

– Kibaszottul nem. Hűnek kell lennem a hírnevemhez.

Kipattantak a szemeim, és Trentre bámultam a fekete Teslájában. Egy fehér pólót viselt és egy beanie sapkát, amiben egyáltalán nem nézett ki hülyén reggel hatkor. Istenem, fantasztikusan nézett ki.

– Mit keresel itt? – pislogtam.

Leállította a kocsiját, kiszállt, hozzám sétált és megfogta a kezem. Furcsának és idegennek tűnt, hogy ezt tette. Természetesen, mégis olyan hanyagul. Apám bármikor megjelenhetett a háznál. Arról nem is beszélve, hogy a szomszédoknak milyen lepcses a szája és valószínűleg mindenki figyelmét felkeltette a dudálással. Ha Trent meg akarta szegni a szabályokat, akkor először velem kellett volna beszélnie. Mert még mindig esélyem volt rá, hogy mindent elveszítsek.

Egyet léptem háta.

 – Nem. Mi történt? – ráncoltam össze a szemöldököm. – Te nem lehetsz itt.

– Egyet értek, és mégis itt vagyok. Gyere velem.

– Nem hiszem, hogy ez jó ötlet. Anyámmal kell lennem.

– Remek ötlet – tette hozzá. – Az anyád stabil és valószínűleg a délelőtt nagy részét át fogja aludni. Van egy meglepetésem.

Egy meglepetés. A szívem őrülten kezdett verni a bűntudattól. Kedves akart lenni hozzám, én pedig abban a pillanatban át fogom verni, ahogy tudom. Én voltam az ő Delilája. De a legrosszabb az egészben, hogy a végén Sámson fog győzni. Nem a lány. Mert a szemét, kettős játékot játszó emberek mindig vesztenek a végén, még ha meg is nyernek egy csatát.

– Trent…

– Engedélyem van, hogy meglátogasd Theot – vágott közbe, és remény csillant fel a kemény tekintet mögött. Zavartan pislogtam. Soha nem láttam még ilyennek. Olyan volt, mint egy lelkes kissrác.

– H...hogyan?

– Nem csak apádnak vannak kapcsolatai.

– Ezt magyarázd meg.

– Sonya.

Sonya. Azonnal furcsán néztem rá, és hátrébb léptem. Forgatta a szemeit és megragadta a karom, közben az autó felé vonszolt. Szerencsére a Dr. Martensem rajtam volt, különben mezítláb rángatott volna magával.

– Nyugodj le, Hullámka. Ő Luna terapeutája. Ismer olyan embereket, akik ezt elintézték, és hatalmas szíve van.

– És valószínűleg nagy mellei is – nem tudtam nem beszólni.

– Igaz – kuncogott, miközben belökött az anyósülésre, ahogy korábban oly sokszor. Becsapta az ajtót, megkerülte a kocsit és indított.

San Diego felé vette az irányt, ami azt jelentette, hogy ő is ott akar lenni, amikor találkozom Theoval. Még a pénztárcám sem volt nálam. Csak a telefonom és a kulcsaim. Kiértünk a városból és egyikünk sem szólt egy szót sem egy ideig, de aztán kitört belőlem a kérdés.

– Még mindig találkozgatsz vele?

Az utat figyelte, magában mosolygott, mintha örömét lelné abban, ahogy izgek-mozgok. Néhány szívdobbanásnyi idő után megszólalt.

– Mit számít az neked?

– Azt kérted, hogy többet ne szexeljek Bane-nel. Csak azt akarom megtudni mennyire vagy képmutató – mondtam őszintén.

– A képmutatás királya vagyok, Edie. Ha meg akarnék baszni mást, miközben veled baszok, megtenném – mintha egyenesen a szívembe szúrt volna. – De nem. Nem tettem meg. Te vagy az egyetlen, akit akarok, és átkozottul lefoglalsz, szóval ne törd a kis fejed ilyeneken.

– Ez volt a legnyakatekertebb bók, amit valaha kaptam – böktem ki.

– Mind a ketten tudjuk, hogy nem érdemelsz ennél többet.

Igaza volt. Utána szaglásztam.

Az út hátralevő részén nem szólt hozzám, amit meg is érdemeltem.

– Tényleg semmi szükség arra, hogy velem gyere – dörmögtem, miközben Trent és én besétáltunk a Big Heart Village recepciójára. Meleg és otthonos hatása volt, mint egy faház, csak éppen ötszázszor nagyobb. A recepciós, Samantha, duci nő volt, az ötvenes évei elején, vadító vörös körmökkel és macskaszem formájú szemüveggel, ami dzsungel mintás volt. A ruhái vadító színekben pompáztak. Imádtam.

– Edie! – kiáltott fel, majd felállt az asztal mögött és megölelt a pulton keresztül. Visszaöleltem, és éreztem, ahogy a vállaim ellazulnak. Trent mögöttem állt. Még mindig nem válaszolt arra, hogy itt marad-e, amíg én meglátogatom Theot, de reméltem, hogy velem tart. Nem szégyelltem a testvérem. Ha jobban belegondoltam, ő volt az egyetlen a családomból, akire büszke voltam.

– Mi történt tegnap? – Samantha feltolta az orrára a szemüvegét, kinyitott egy chipses zacskót és odakínálta nekem. Megráztam a fejem és mély levegőt vettem, mielőtt megszólaltam volna.

– A barátom… – Trentre mutattam, aki levette a sapkáját és közömbösen szemlélődött – tartott egy barbecue partyt és a gyerekének kellett egy bébiszitter, és így… – belezavarodtam, és tökre kínosan éreztem magam. Samantha Trentre pillantott, felmérte. Azt látta, amit én. Amit a világon az összes nő.

– A barátod bajkeverőnek néz ki – a szája sarka felkunkorodott.

– Eltalálta – lépett egyet előre Trent, és önelégülten mosolyogva a sapkáját a recepciós pultra dobta. – El sem tudja képzelni mennyire. Az ismerősöm, Sonya, azt mondta tehetünk egy gyors látogatást Theodorenál. Mivel Edie nem ért rá tegnap – a testével felé dőlt és az izmos karja súrolta az enyémet. Azonnal elöntött a forróság és a legnagyobb igyekezetem ellenére is elvigyorodtam.

– Nos, írásos utasításunk van Mr. Van Der Zeetől, hogy Theodore-t csak szombatonként lehet meglátogatni, de mivel az ügy nem lett felülvizsgálva az elmúlt két évben és mivel Mr. Van Der Zee nem látogatta meg ezen időszak alatt a fiát, a szociális osztály úgy döntött, hogy megnyitja az ügyet Sonya kérésére. Tulajdonképpen nagyon hálás vagyok ezért, Mr…?

– Rexroth – segítette ki, és egy vagány, bugyit-nedvesítő-mosolyt villantott rá.

– Igen. Úgy látszik, az egyetlen, aki ezzel a gyerekkel foglalkozik, az a testvére. Big Heart Village hisz abban, hogy a mentális és szellemi egészség a legfontosabb. Ismerem Sonyát és örülök neki, hogy meg tudott pár szálat mozgatni. Egy gondozó jelenlétében tudnak vele beszélni, de hála Istennek, hogy belemehetnek hozzá. Foglaljanak helyet. Gustav azonnal itt lesz és elkíséri önöket Theohoz.

Mind a ketten a sárga kanapéhoz mentünk és leültünk. Trent a telefonját nyomogatta, miközben én próbáltam nem elsírni magam, amiért ezt tette értem. Hogyan lehet valaki egyszerre ennyire kegyetlen és jószívű?

– Köszönöm.

Még mindig a telefonját bámulta.

– Ott vagy Lunának. Úgy fair, ha én itt vagyok Theonak.

– Igen, de nem kellene velem maradnod. Ez nem a te gondod.

– Ebben tévedsz.

– Miért is? – köszörültem meg a torkom.

Ez alkalommal felnézett a telefonjából, a szemeiben hideg és düh kavargott.

– Annyira szeretném, ha nem az én gondom lennél, Van Der Zee. Tényleg szeretném, ha csak egy mocskos kis dugás lennél.

– Edie? – kiáltott egy hang. Gustav volt, a kedves, svéd ápoló, aki Theora felügyelt. Integetett nekem a recepció másik feléről – nem a bejárattól, hanem a piknikező részhez vezető ajtóból. – Vár téged. Gyerünk.

Amiatt aggódtam egyedül, hogy Trent nem fogja megérteni Theot. A beszéde elmosódott és lassú volt, szóval nagyon kellett figyelned, hogy megértsd mit mond, de Theo és Trent azonnal egymásra találtak.

Trent úgy csinált, mintha Theo egy normális tizenkét éves fiú lenne. A piknik asztal körül ültünk, Gustav úgy tett, mintha nem a beszélgetést hallgatná, hanem a Harry Potter színező teljesen lefoglalná. Theo egy Chicago Bears baseball sapkát viselt, egy Ren and Stimpy pólót és egy mosolyt.

– Nem, ember, nem. Nem szurkolhatsz a Chicago Bearsnek, amikor Kaliforniában élsz. Ez elfogadhatatlan. – Trent rázta a fejét, ráhajolt az asztalra és lelkesen beszélgetett a testvéremmel.

– D-d-de, igen. M-m-mike G-g-glennon a legjobb – Theo kicsit túlságosan nyersen rácsapott az asztalra a tenyerével. Gustav és én ehhez már hozzászoktunk, a szemünk se rebbent, de a legjobb az volt, hogy Trent sem vette fel. Trent türelmetlenül intett a kezével, forgatta a szemeit, de Theo előtt nem vette elő a diplomatikus a hagyj-békén-a-szarságaiddal stílust, amit az emberek általában szoktak Theoval szemben.

– Jézusom. Nem. Ezt honnan veszed? Legközelebb azt mondod, hogy bírod Tom Bradyt.

Theo nevetett. Az iránta érzett szeretet ellenére, nem tudtam vele pasis dolgokról beszélgetni. Őt nem érdekelte a szörfözés, mert az óceánt se látta jó ideje, mivel olyan régóta itt élt. Csak úgy ragyogott az arca, amikor Trent beszélgetett vele.

– É-é-én bírom Tom Bradyt – mondta izgatottan.

– Nos, azt hiszem most akkor szabadjára engedem a rókát. Van itt valahol egy mosdó? – Trent körbenézett, a kezével beárnyékolta a szemeit. Úgy döntött, miközben az öcsémmel beszél nem viseli a Wayfarerjét. Belenézett a szemébe. Ez valami fantasztikus volt.

Gustav mögé mutatott, a kis bódé felé, a piknikező részen. Családok ültek az ételekkel és italokkal megrakott asztaloknál és nevettek. Évek óta most először mi is egy voltunk közülük. Nem csak Theo és én. Más is ott volt. És ez egyszerre lelkesített és elpusztított.

Amikor Trent elment, Theo szélesen elmosolyodott.

– K-ki ő?

Különleges vagy sem, Theo volt az én kisöcsém, ami azt jelentette, hogy időnként olyan volt, mint a zabszem a seggemben.

– Jordannal dolgozik. Néha vigyázok a lányára, aki nagyon aranyos. Hogy vagy, haver?

Theo megvonta a vállát.

– J-j-jól. N-n-nem jöttél t-t-tegnap.

Bűntudat öntött el. Szégyelltem bevallani az igazat, de ugyanakkor voltak emberek, akiknek nem hazudhattál. Többet érdemelt fél hazugságoknál, amiket apámnak adtam be.

– Trent megkért, hogy segítsek Lunának. Ő nem nagyon beszél, így néha szüksége van valakire, ha új helyekre megy.

– M-m-már megint embereket mentesz – vigyorgott az öcsém, a szőke hajával és a kék szemeivel az anyám jégkirálynői vonásaira emlékeztetett. Soha nem érettem, hogyan tudott hátat fordítani valakinek, aki pontosan úgy néz ki, mint ő. Theo egy kicsit testesebb volt – nagyon utált sportolni, de ezt leszámítva pontosan úgy nézett ki, mint egy mini Lydia Van Der Zee.

Trent tíz perc múlva jött vissza az asztalhoz, és egy tonnányi kaját hozott a Safewayből.

– Csak szendvics és üdítő volt a kávézóban, és Theo ne vedd sértésnek, de a kaja itt életveszélyesnek néz ki, ha érted mire gondolok, de éhes vagyok.

– Én jelenleg bármit meg tudnék enni – mondtam. Trent adott Gustavnak, Theonak és nekem egy-egy szendvicset és kinyitotta mindegyik chipses zacskót.

Ebéd után Theo és Trent még civakodtak a foci miatt, aztán szkandereztek. Trent hagyta győzni, én pedig ezért nyíltan és mélyen meg akartam csókolni. Theo egy kicsit kiborult, amikor Gustav jelezte, hogy ideje mennünk, de amikor megnyugodott, elköszöntünk, majd Trent kocsijához mentünk. Érzelmileg teljesen kifacsarva éreztem magam, de ugyanakkor feltöltődve és teljesnek.

Addig meg sem szólaltunk, amíg el nem ért a közlekedési lámpákig, ahol San Diego felé fordultunk. A Wayfererse rajta volt és teljesen nyugodtnak tűnt.

– Szent John’s? – kérdezte, hogy megbizonyosodjon róla, a kórház a következő állomás. Nem értettem. Mégis, mi a fenét csinál? Mellettem van, mintha egy pár lennénk.

– Igen, kérlek. De előtte… megállhatnánk valahol?

– Hol? – kérdezte.

– Bárhol – ráncoltam az orrom, a tekintetemmel a combomat fixíroztam. A fejemben levő gondolatokra csak az volt a mentségem, hogy én még mindig egy tini voltam, Trent pedig még mindig a valaha látott legdögösebb pasi. Az arca közömbös volt, a testtartása fásult. Az egyik kezével a kormányt fogta és úgy nézett ki, mintha maga James Dean kelt volna életre.

– Miért? – a hangjában bujkáló nevetés zavart, de ettől csak még dögösebbnek tűnt. Megdörzsöltem a combom a nyári ruha alatt, és éreztem, hogy a bugyim máris nedves csak a gondolatára, hogy mit teszünk.

– Tudod jól, miért.

– Fel kell frissítened a memóriám. Öreg vagyok és nem mindig veszem be az Omega-3 vitaminom.

Nevettem, megnedvesítettem az ajkaim és a testemmel felé fordultam.

– Vasárnap, nekünk… – nevettem, ha arra gondoltam milyen nevetségesen néztem ki és éreztem magam.

– Ez nem egy mondat, Van Der Zee. Be kell fejezned.

Ó, édes Istenem. Azt akarja, hogy kimondjam. Rendben. Oké.

– Hátulról kellett volna megdugnod.

Az autó kerékcsikorgás közepette megállt.

Hol voltunk? Körülnéztem. A Big Heart Village és San Diego közötti szőlőskertnél. A csiripelő madarakon és az aranyló hegyeken kívül csak a szőlőfürtöket és zöld leveleket láttál. Azt szerettem volna mondani, hogy megkaphat hátulról, mintegy jutalomként, ahogy a testvéremmel bánt. De az volt az igazság, hogy kétségbeesetten akartam őt. Mint a sivatag közepén egy korty vizet.

– Mit csinálsz? – kérdeztem.

– Úgy tűnik tönkreteszek egy százezer dolláros kocsit – pillantott rám, miközben rükvercbe tette az autót, majd a kezét az ülésemre tette, mielőtt behajtott a szőlőskertbe. A homok és a por nem igazán tesz jót a Teslának.

Pár centire egy fától megállt a Tesla, kipattant belőle és magával húzott engem is.

– Hova mész? – kérdeztem levegő után kapkodva, miközben követtem. Megláttam, hogy hova tart és izzadtság gördült végig a nyakamon. Ki van zárva, hogy megteszem. Volt egy kis házikó a szőlőskert végében. Valószínűleg üres, mert az ablakai hiányoztak és az ajtó szélesre volt tárva. Valakié volt, nem volt jogunk bemenni. Az autó felé húztam, de harc helyett egyszerűen csak felkapott és átvetett a vállán, majd magabiztosan megindult a házikó felé.

– Őrült vagy. Valaki megláthat. Rajtakaphatnak minket – a hajam az arcomba lógott, a bugyim pedig közszemlére volt téve, mivel az egyik kezével feltolta rajtam a ruhát. Figyelmeztetésként a fenekembe harapott. Éreztem a forró leheletét és a száguldó pulzusát a combomon.

– Úgy értettem, hogy ma csináljuk valamikor, nem azonnal – kuncogtam.

– A bugyid nagyon is egyet ért velem. Teljesen elázott és úgy dörgölöd magad a vállamhoz, mintha még soha nem basztak volna meg. De mind a ketten pontosan tisztában vagyunk ezzel, ugye, Edie?

– Igaz – értettem egyet nyafogva, miközben az ujjaim a hátába vájtam, és még a pólóján keresztül is éreztem, hogy libabőrös lesz. – De Bane is megdugott – tettem hozzá cukkolva.

Erre pedig pontosan úgy válaszolt, ahogy akartam. Egy nagy csattanással a fenekemen. Felnyögtem az érzésre, amit csak Trent volt képes belőlem előhívni, és kicsit széjjel nyitottam a lábam, miközben ő folytatta az útját a házikó felé.

– Soha nem baszott meg úgy, mint én, és ezzel te is tisztában vagy.

Igazat kellett neki adnom. Ledobott egy szénabálára, mint egy rongybabát, fölém tornyosodott és magamban imádkoztam, hogy csókoljon meg újra, úgy, ahogy Viciousnál. Mintha senki más nem létezne a világon, csak mi. Arra emlékeztetett, hogy az élet gyönyörű.

– Csókolj meg – ziláltam. Kérlek, a szemeim könyörögtek. Most, követelték.

Lélegzetelállító volt, ahogy levetkőzte magáról a dühét. Letérdelt előttem, előre hajolt, megragadta a tarkóm és az arcomhoz hajolt, majd édesen az ajkait az enyémekre nyomta. Amitől teljesen elérzékenyültem. Mintha nem robbanna az arcunkba az egész szar, amikor nemsokára háborúba kezd az apámmal vagy ha az apám megtudja, hogy lefeküdtem vele.

Ajkai elváltak egymástól, a nyelve a számba csúszott. Oldalra döntöttem a fejem, hogy jobban hozzám férjen, a tenyerembe fogtam az arcát. Mélyebben csókoltam, vadabbul, magam mögött hagyva a lelki békém, hogy olyan mélyre férkőzhessek belé, hogy soha ne felejtsen el.

Az ujjaival az izzadt nyakamon körözött, pár tincset megfogott és finoman meghúzta, miközben a nyelve elmerült az enyémben. Éhesen szívta a nyelvem. Lehunytam a szemem és belül összerándultam.

– Gondom lesz a seggedre, Van Der Zee. Innen már amúgy sincs visszaút.

– Rajta, nem azért vagyok itt, hogy könyörögjek – nyeltem a keze nyomása alatt, a szemem az övébe kapcsolódott, de a szemem sarkából láttam, ahogy elővette a farkát. Tudtam, hogy úgy csináljuk majd, ahogy mindketten szerettük. Mint az állatok. Ruhában, izzadtan, a száraz szénának nyomódva, miközben a bőrünk keményen csapódik egymáshoz, emlékeztetve minket arra, hogy semmi elegáns vagy szép nincs abban, hogy mennyire akarjuk a másikat. Úgy szexelünk majd, ahogy a természet megteremtett minket. Méltóság, büszkeség vagy szégyen nélkül. Nem szeretkezni fogunk. Megütközünk, ahogy mindenben eddig.

– Nem fogsz könyörögni – ismételte meg egy önelégült vigyorral az arcán. Gúnyolódott velem, a farkát a kezében fogta és a puncimhoz nyomta. Izgató köröket rajzolt a hegyével, amitől teljesen elvesztettem a fejem. Ismét azon kaptam magam, hogy az iránta érzett vágy átvette felettem az uralmat.

– Nem fogok könyörögni.

– Nem fogsz könyörögni – ismételte meg és az egész farkát a bugyimnak nyomta, szinte felnyársalt. A bugyim anyaga fájdalmasan húzódott a belső combomnál. Hátra hanyatlott a fejem és megremegtem.

Többet akartam.

Keményebben.

Mindent akartam.

Felnyögtem, az ujjaim a farmerjába csúsztattam, az alsónadrágja alá, és miközben szélesebbre tártam a lábam, megmarkoltam a fenekét.

– Mit csinálunk?

– Pontosan azt, amiről azt ígértem, hogy soha többet nem teszem meg. Gumi nélkül baszunk.

Kuncogott, megcsókolta az ajkaim, aztán az arcom, majd a homlokom. Az ajkaival a fülemhez hajolt, majd a fülembe suttogott és én tudtam, hogy jó ideig nem fog újra megszólalni.

– Ne felejtsd, Edie, nem könyörögsz.

Aztán átfordított, a hasam a szénának nyomódott, a fenekem felfelé meredezett. Villámgyorsan tépte le rólam a bugyim. Az oldalsó varrásnál szakadtak el, és én felkiáltottam a kellemetlen érzésre, a szénába markoltam, próbáltam oldalra fordítani a fejem, hogy lássam, mit csinál, de megragadta az állkapcsom és a föld felé fordította az arcom.

Aztán belém dugta egy, kettő… három ujját, egyiket a másik után. Behajlította a középső ujját, és azonnal megtalálta a G-pontom. Kegyetlenül gyötört, vonaglottam, minden egyes porcikám azt sikította, hogy el innen.

Ne könyörögj. Ne kérj többet. Máris túl sokat akartam.

Úgy éreztem a testem egy gyertya, lassan és forrón olvad szét. Az első orgazmusom vad és állatias volt. Belül robbantam. Pop, pop, pop. Az izmaim megfeszültek, a gyomrom összeugrott, a lábujjaim begörbültek, minden egyes részem az övé volt. Az érzés elviselhetetlen volt. Túl sok és mégis kevés. Apró atomjaimra akartam hullani, és a legrosszabb az volt, hogy tudtam, Trent nem rakna utána össze.

A testem kontrollálatlanul remegett, elélveztem az ujjaitól, éreztem, ahogy eláraszt a saját nedvem. Kihúzta belőlem az ujjait, és a nedvem a farkára kente.

Egy mozdulattal négykézlábra rántott, a farkát a puncimhoz illesztette. Megborzongtam, még mielőtt belém hatolt volna.

– Megőrjítesz – mondta.

– Elvesztem az eszem tőled – vigyorogtam, miközben az arcom a szénának nyomódott. Éreztem a farkát a fenekemnél és belül összerezzentem. Az ujjait a hátsó bejáratomhoz nyomta.

– Perverz vagy.

– Lazíts, Edie.

Próbáltam, éreztem a farkát, amit beborított a nedvem. Először csak a fejét éreztem. Aztán a nyomás egyre erősödött, de beleharaptam az ajkaimba és nem szóltam egy szót sem.

– Tönkreteszel – dörmögtem, amikor újabb centi, majd újabb és újabb hatolt az égő lyukamba. Nem élveztem. Borzalmas volt. Mintha széjjel akart volna szakítani.

– Te is elég rendesen tönkrevágtál – válaszolta, és teljesen belém hatolt. Nem mozdult, én pedig a szénába haraptam, a keserű íz betelítette a számat. Az ujjaim a mocskot markolták.

Megcsókolta a fülem, az arcom, és lenyalta a fájdalomtól kibuggyant könnycseppet.

– Legközelebb, amikor azzal viccelsz, hogy más is megbasz, csak emlékezz, hogy én birtoklom az összes lyukat a testeden, még azt is, amit a szívedben hagyok, amikor végeztem.

Amikor először mozdult meg bennem, olyan érzés volt, mintha benzint öntött volna seggembe és meggyújtotta volna. De hat vagy hét lökés után, ellazultam, és hozzászoktam, hogy bennem van a farka. Ekkor a kezével finoman megszorította a csiklóm, és a puncim nedvével bekente, majd játszani kezdett vele.

– Ahh – lecsuktam a szemeim, és teljesen elvesztem az érzésben, ahogy a csiklóm izgatta.

Még szélesebbre tárta a lábam. Folyamatosan mozgott benne, közben a csiklóm kényeztette. A könyököm remegett. Istenem, igen. Sokkal teljesebb, intimebb és őrültebb volt, mint valaha tapasztaltam.

– Picsába, nagyon szűk vagy. El fogok menni.

Furcsán kellemes érzés volt, ahogy a fenekembe élvezett. Különösen, hogy az egyik keze a puncimon volt – minden szempontból bennem volt –, és ahogy szorította a vállam, nagyon erősen, amitől a lábaim annyira remegtek, hogy azt hittem össze fogok csuklani.

– Picsába, picsába, picsába.

– Jézusom – nyögtem, és elmosolyodtam.

Megragadta a hajam, amitől ívbe feszült a hátam. A vállaim a felsőtestéhez nyomódtak és beleharapott a fülembe.

– Tudtam, hogy könyörögni fogsz. Miattam vagy gyenge, Edie.

– Csináld – sziszegtem.

Belém élvezett, és én is elélveztem a kezétől.

A kórházba vezető út néma volt és én próbáltam úgy helyezkedni, hogy a seggem ne sajogjon annyira. Egy szót sem szóltunk többet. Mielőtt kiszálltam a kocsiból megszorította a combom a kezével, aminek még mindig olyan illata volt, mint nekem.

Trent magabiztosan felém biccentett, én összeráncoltam az orrom – mert mindig ezt csináltam.

– Be kell fejeznünk – mondtam.

– Akkor fejezd be – rántotta meg a vállát.

– Azt fogom tenni – hazudtam. Kiszálltam a kocsiból, de még hallottam a nevetését. Ott lebegett a levegőben, míg el nem hajtott.

Fordította: Aiden

Egy héttel később

– igen. Palm Springs. Tudom. Egy sofőr fogja várni őket a földszinten.

Két ujjamat a halántékomhoz emeltem, szemforgatva úgy tettem, mintha lelőném magam. A velem szemközt ülő Dean kaján vigyorral az arcán egy szál spanglit görgetett az ujjai között. Kurvára nem kéne. A földszinten nem gyújthatok rá. Az irodám erkélyén sem. Már így is túl sok szart csináltam.

Újfent szünetet tartottam, meghallgatva a másik felet, mielőtt válaszolnék.

– Ez egy egy hónapos program és kisebb gondom is nagyobb ennél. Odaláncolhatod a kibaszott ágyhoz és szarjon, hugyozzon egy tálba. Most nem fog meglépni. Ennek a nőnek meg kell gyógyulnia.

Úgyhogy Edie boldog lesz, nem tettem hozzá.

Csalódottan sóhajtottam és meglazítottam a nyakkendőmet. Dean csóválta a fejét, a spanglit a füle mögé dugta. Gyerekes húzás, akárcsak az, hogy minden piti dolog képes volt felhúzni mostanában. Le akartam zárni ezt a Jordan Van Der Zee szart, mert kezdett nyilvánvalóvá válni, hogy az életem árán sem tudtam megállítani a lányát. És az volt az ironikus, hogy pont akkor vált Edie a saját függőségemmé, amikor megpróbáltam az anyját lehozni a szerről.

– Luna fiatalon kezdte. Nem hiszem, hogy a gyerekeim tíz éves koruk előtt hozzányúlnak a szerhez – szólt hozzá Dean a telefonbeszélgetésemhez.

– Hé, faszfej, itt hagytad a humorérzékedet – sóhajtottam arcomat dörzsölgetve. – – Lydia Van Der Zee rehabilitációja. Amióta a férje túl elfoglalt ahhoz, hogy segítsen neki és én nem igazán kérhettem meg Rinát, hogy tegye meg helyettem, mert az kérdezősködésre adna okot – magyaráztam.

– Igen, lenne a válasz azokra a kérdésekre, hogy megdugtam-e a lányát és miért tettem, örülök, hogy megkérdezted, igen, azt is az irodában csináltuk, és természetesen igen, hogyne akarnék golyót a fejembe. Elsősorban ez volt az oka, hogy ezt tettem – fogta az állát, mintha csak arra várna, hogy behúzzak egyet az önelégült arcába.

Felkeltem, átballagtam a bárba, hoztam két üveg vizet, egyet neki és magamnak.

– Örülök, hogy jó hangulatban vagy – jegyeztem meg hűvösen.

– A legjobb hangulatban. Végre van barátnőd.

– Tévedés. És még ha igaz is lenne, ne mondj ilyeneket e falakon kívül – mondtam, sietve ledöntve az italom java részét.

– Ha nem a pasija vagy, akkor mi a faszért kezelteted az anyját egy rehabilitációs intézetben? Másodállásban te lennél Teréz anya?

Az órámra pillantva feltettem magamnak a kérdést, hogy vajon ez lenne-e az a nap, amikor végre befárad a kibaszott irodába és megszabadít a folyosókon való mászkálás gyötrelmétől ahelyett, hogy bámulnám a helyes kis seggét egy újabb, anyjától lopott cuccban, ami nem is rá való. Akkor pillantottam rá, amikor biztos voltam benne, hogy nem veszi észre. A nap hátralévő részében ő volt a hajtóerőm. Ő tartotta bennem a lelket.

– Mmm? – hümmögtem Deanre, halogatva, hogy válaszoljak neki. Előredőlt, lassú mozdulattal előhúzta a spanglit a füle mögül.

– Kicsodád ő neked, ember? Miért segítesz neki olyan sokat?

– Mert segítségre van szüksége, és mert az apjára nem számíthat.

Jordan egy napot sem hiányzott a munkából, míg Lydia kórházban volt. A legtöbb este még benn is maradt későig, a munkába temetkezett. A közöttünk lévő kapcsolat eljutott arra a pontra, ahol már nem tettem úgy, mintha nem fordulna fel tőle a gyomrom, és ő sem viselkedett úgy, mintha közömbös lennék számára. Nyíltan gyűlöltük egymást, ez lerítt minden pillantásunkról és találkozásunkról, amit váltottunk.

Kulcsra zártam az irodámat minden egyes nap. Az ürítetlen, teli szemétkosaram már elkezdett bűzleni az otthagyott fehérje italoktól és a romlott kávétól, de legalább a fickó nem tudott hozzáférni a cuccomhoz, mikor nem voltam ott.

– Ami Jordant illeti… – Dean felállt a helyéről, az ajtó felé indult méretre szabott, puccos kék öltönyében, amitől azt gondolnád, hogy ő volt Conor McGregor. – Gondoltam jó, ha tudod, hogy szaglászik utánad, és nagy pénzeket ajánlgat. Azt akarja, hogy eltűnj, tesó. Mit gondolsz, tud rólad és Edie-ről?

Ki a fasz tudta? De a lényeg az volt, hogy Jordan már azelőtt is szabadulni akart tőlem, mielőtt a farkam a lánya szájában, seggében és puncijában járt volna. Zsebre raktam a kezem.

– Valószínűleg nem. Ki nem hagyta volna a lehetőséget, hogy jelenetet rendezzen vagy gúnyt űzzön a lányából.

Dean felém fordulva megragadta a kilincset.

– Hát, légy óvatos.

– Mikor nem voltam az?

A délután hátralevő része a saját haragomban hamvadva telt. Tudtam, hogy a barátaim nyilván sosem adnának Jordan kezére, ami azt jelentette, kétségbeesett volt. Én meg azon csodálkoztam, hogy miért? Mi a szarral érdemeltem ki a gyűlöletét?

Aznap nem én voltam A Néma. A Seggfej voltam és kapaszkodtam is ebbe a titulusba foggal-körömmel. Még Vicious sem tudott lekörözni. Ordítottam Rinára, hogy rossz szendvicset hozott ebédre; hat hónapja dolgozik velem, mi a faszért volt olyan bonyolult megjegyezni? Kirúgtam egy gyakornokot, aki véletlenül rossz szerződést küldött egy ügyfélnek aláírásra. A helyszínen oltottam le anélkül, hogy meghallgattam volna vagy időt adva, hogy összepakolja a holmiját az asztaláról. Ezután jártam a folyosókat, random emberekkel veszekedve nevetséges okok miatt, de semmi nem volt elég, hogy csillapítsa a haragomat.

Edie még az anyjánál volt a kórházban. Azt mondta, lehet, hogy beugrik munkába, csak hogy lásson, de nem tette.

Először azt hittem, szívat. Aztán megvilágosodtam. A távozásával végre összecsaphattam a szardarab apjával.

Tudtam, hogy jól kell forgatnom a kártyáimat. Nem korzózhattam be az irodájába, hogy félbeszakítsak egy másik, dinnye méretű seggfejjel való megbeszélést. Így hát vártam.

Öt órakor az összes adminisztrátor bepakolt a táskájába és távozott.

Hatkor követték őket a brókerek.

Hat harminckor Jamie, Vicious és Dean találkozott a folyosón az irodáink előtt. Vicious kétszer kopogott a nyitott ajtómon, bedugva a fejét.

– Szararc, jössz vagy mi?

– Űzöm még egy kicsit az ipart – biccentettem a kikapcsolt monitorom felé. Nem láthatta ezt ebből a szögből, de azt érezhette, hogy mérföldekről bűzlik, akkora kamu.

Egyik szemöldöke felvonásával nyugtázta a dolgot.

– Ha arra készülsz, hogy megölöd Van Der Zee-t, kérlek vedd figyelembe, hogy nem gyakorlok büntetőjogot és nem fogok neked tudni jogilag segíteni. De ha kell valaki, aki segít elrejteni a holttestet, én vagyok a te embered.

– Milyen értékes segítség – feleltem szárazon.

Az ajtót megragadva vállat vont, sarkon fordult.

– Nos, kurva kibaszott szívesen, Rexroth.

Hat harminc.

Hat harmincöt.

Hat negyvenöt.

Hétkor beszélgetve besétált a takarítóbrigád. Meglapultam a gépem mögött. Mi a szar vette rá Van Der Zeet, hogy kémkedjen utánam? Mikor megláttam a karbantartókat az emelet másik oldalán, felálltam és magabiztosan elindultam a mellettem lévő sarokiroda felé. Az épület legnagyobb és legfényűzőbb irodájába. Oda, ahol az az ember dolgozott, aki borzasztóan bánt Edie-vel és az öccsével, és aki megpróbálta velem is ezt tenni. Arra számítottam, hogy ott ül a gépénél és gépel, ahogy mindig, de a hely üres volt. Ennek semmi értelme. Jordan ritkán hagyta el az irodát este nyolc előtt. A munka – a pénzcsinálás – volt az élete. A fejemre csaptam és megláttam, hogy épp beszáll a liftbe.

És tudtam, hogy egy lépéssel már előttem jár.

Rájöhetett, hogy mit tervezek és elslisszolt, mielőtt szembekerülhettem volna vele. De nagyot tévedett.

Gyorsan leszaladtam a vészlépcsőn és a parkoló felé vettem az irányt. Kettesével szedtem a lépcsőfokokat, tudván, hogy hamarabb kell odaérnem, mint ő. A lift minden rohadt szinten megállt lefelé, mivel a számviteli és HR-es dolgozók később végeztek, mint a mieink.

Megizzadtam, mire leértem. Nyugodtan, kurva nyugodtan elindultam a fekete Range Rovere felé. A szívem nem vert olyan gyorsan, ahogy kellett volna. Nekidőltem az autó vezető oldalának és zsebre dugott kézzel vártam. A lift megállt és kinyílt. Mikor meglátott, ráncba szaladt a szemöldöke, de rendezte vonásait, mielőtt nevetni tudtam volna.

–  Próbálod eljátszani az elérhetetlent, Jordi? Fölösleges, mert te nem érdekelsz – villantottam rá egy győzelemittas mosolyt. Hátrálni kezdett, karja már mozdult a kezelőpanel felé. Fejcsóválva farkasszemet néztem vele.

– Gyerünk, Van Der Zee. Azzal, hogy elkerülsz, nem tudsz eltüntetni, csupán kibaszottul feldühítesz.

Vonakodva tett pár lépést előre, meglazította piros selyem nyakkendőjét. A lift bezáródott mögötte és egyedül maradtunk. Talán húsz lábnyira álltunk egymástól, de ettől kevésbé volt a helyzet fullasztó. Legalábbis számára.

– Mit akarsz csinálni? Megversz? Megölsz? – kérdezte emelt fővel, szemei gyűlölködve meredtek rám.

A félelem régi ellenség volt. Nem hagytam neki helyet az életemben. A három cimborám kivételével az emeleten mindenki remegett, mikor Jordan elővette őket. Kicsit szórakoztatott az önhittsége. Nevetséges.

– Csak mert nem vagyok olyan betegesen sápadt, mint te, még nem jelenti azt, hogy bűnöző vagyok.

– Néhány megkérdőjelezhető hibát vétettél életedben, ami miatt azt hihetem, hogy az önmegtartóztatás nem az erősséged – válaszolta felém lépegetve. Mostanra veszélyes közelségbe kerültünk ahhoz, hogy ilyen szarságokat szóljon be.

– Mi a fenéről beszél?

– A lányod helyzetére céloztam – mondta.

Elfojtottam a nevetésem.

– Sosem hoztam száz százaléknál kevesebb profizmust a karrierem során. Bármi is történik a magánéletemben, az csakis az én dolgom, nem a tiéd.

– Annak a módja, ahogy az ember az irodán kívül viselkedik, közvetlenül tükrözi, ki is a profi – Jordan megmerevedett, kihúzta magát.

Ellöktem magam a kocsijától.

– Ne menjünk ebbe bele, Jordi. Aligha lehet rád azt mondani, hogy szent és nem csupán annyi a bűnöd, hogy rosszkor baszol ki rossz emberrel.

Nem szerettem volna, hogy tudja: Edie bízott bennem – soha nem adnám ki a titkait –, de ugyanakkor rá akartam vezetni: míg ő a dolgaim után kémkedett, én is ugyanezt tettem vele.

– Mi bajod van velem, hm? – kérdeztem egyenesen. Pislogás nélkül meredtünk egymásra. – Miért akarsz annyira megszabadulni tőlem?

Meglepett, hogy Jordan az utolsó lépést is megtette, eltörölve köztünk a távolságot. Összeért az orrunk, közelebb voltunk egymáshoz, mint a barátaimmal valaha is lehettem.

Gonosz vigyor virított a hervadt képén.

– Nem sokára megtudod. Mondd csak, Trent, van valami terved, hogyan szabadulj meg tőlem?

Nem válaszoltam. Nem volt rá szükség. Tudta ő a választ. Ellenkező esetben nem akarná annyira kibaszottul az adathordozómat. A tény, hogy tudott róla, nem volt véletlen. Mindig mondogattam az embereknek, hogy nem bízom a titkokban, így inkább továbbpasszolom őket. Max, a személyi asszisztense volt a tökéletes célpont. Ittunk pár italt munka után, néhány HR-es csaj szülinapi bulit tartott. Bizalmasan említést tettem az adathordozóról, tudván, hogy leadja a drótot Jordannek: nézz a hátad mögé. Nem te vagy az egyetlen, aki trükközik.

– Mert hadd áruljam el neked, Rexroth, határozott terveim vannak arra nézve, hogy ártsak neked mindenhol, ahol te ártasz nekem.

– Mi a szart akar ez jelenteni?

– Idejében megtudod.

Magabiztosan rávigyorogtam, figyelmen kívül hagyva a hülye megjegyzését. Az új elképzelése rólam vetekedett egy hormonzavaros húszéves lányéval. Nyilvánvaló, hogy problémája volt velem. De ahelyett, hogy kiállna és a szemembe mondaná, mi az, inkább körbetáncolja a témát, mint egy kis picsa.

– Felveszem a kesztyűt, vénember – vigyorogtam, ahogy kinyitottam előtte a kocsi ajtót. Zavartan beszállt az autójába, gyanakvóan méregetve, ahogy játszottam az előzékeny inast. Kopogtattam az ablakán és kacsintottam.

– Győzzön a legjobb!

– Milyen fogást találtál rajtam, Rexroth, amitől ennyire átkozottul magabiztos vagy?

– A játék nem így működik, Van Der Zee. A meglepetés is a móka része. Vezess óvatosan.

Ugyanazt mondtam neki, mint a lányának az első találkozásunkkor. Csak most vele kapcsolatban mást jelentett. Odaballagtam a lifthez, megnyomtam a gombot és beszálltam.

Azon az estén felhívtam Edie-t, hogy megkérdezzem, jön-e másnap dolgozni. Azt mondta, igen.

Másnap reggel jól látható helyen elhelyeztem az adathordozót az íróasztalomon, nyitva hagytam az ajtót és kisétáltam az irodámból.

– Kiveszem a mai napot – mondtam Rinának, távoztomban némi papírmunkát dobva az asztalára. – Nyitva hagytam az irodám, Van Der Zee kisasszony, Dean, Vicious és Jamie bemehet. Mindenki más maradjon távol.

Csali volt és reménykedtem benne, hogy beválik.

Csali voltam és valójában az életemet kínáltam, hogy megmentsem az övét. Nem tudtam, miért tettem ezt. A lányom jövője és az enyém is ettől a tinilánytól függött. De minden szándékom és célom ellenére már meghoztam a döntést. Szüksége volt az adathordozóra, hát odaadtam neki.

Azon az estén Edie átjött hozzám munka után. Lunának spagettit és hot-dogokat készített, és én hagytam, hogy megegyék az egészségtelen szemetet. Éjjel keményen megdugtam, reggel gyengéden szeretkeztünk.

Nem tettem említést az apjával való találkozásról, sem arról, hogy kinn hagytam az adathordozót az asztalomon, és ő sem.

Külön kocsival indultunk munkába, ő még egy órát zuhanyozott, így természetesen én érkeztem előbb.

A torkomban dobogott a szívem, ahogy közeledtem az irodám felé.

Az adathordozó eltűnt.