16 - 17. fejezet

Fordította: Hannah

 Volt valami a levegőben azon a reggelen, amitől rossz érzésem támadt, még mielőtt kinyitottam volna a szemem. A megérzésem helyesnek bizonyult, amikor beléptem a konyhába, ott találtam anyát, aki a földön mászva szedett össze valamit… mi volt azt? Mi a fenét tartott a kezében? Megolvadt aranyként hullott ki ujjai közül.

Haj.

A haja volt az. Tekintetem a padlóról, rá irányult.

Anya mind levágta.

Vékony szálú, szőke haja teljesen eltűnt. Fején, egy-egy tincs lógott magányosan, egyenlőtlen formában és hosszúságban. Pirosak voltak a szemei. És a gyönyörű szőke haja, amelyre oly büszke volt… szerte szét.

– Vissza kell kapnom – felemelte a fejét, hogy rám nézzen. – Ó, Istenem, Edie. Mit tettem? Most már soha nem fog kívánni. Én csak… rendbe kell hoznom ezt.

Csináltam neki teát. Lenyomtam a torkán a tablettáit. Azt mondtam neki, hogy mindent rendbe hozok, annak ellenére, hogy mindketten tudtuk semmit sem tehetek. Aztán eljött az idő, hogy szembenézzek a férjével.

A bejárati ajtónál álltam, az apám kint volt, a hatalmas Range Rovere már dorombolt. Kidugta fejét az ablakon, nyilvánvalóan mérges volt, amiért a sofőrje beteget jelentett reggel, és most a becses kezét és szent lábát használva maga kell vezessen Todos Santosból egész Los Angeles-ig. Az  autóm még mindig a szerelőnél volt, így logikus volt, hogy vele menjek, még akkor is ha a hideg kirázott a gondolattól, hogy több időt kell eltöltsek vele egy zárt helységben.

– Gyere már, Edie. Mennünk kell – ugatta.

– Anya – mondtam az ajtókeretbe kapaszkodva, mert éreztem, hogy elveszítem az egyensúlyt –, szeretnéd, hogy itthon maradjak ma veled? Kérek, légy őszinte, mert akkor maradok. Abszolút maradok. – Egyre rosszabb volt az állapota. Nagyon rossz. De nem annyira, mint amikor egy évig kórházba volt, mert teljesen kiakadt, és megpróbálta felvágni az ereit. Szerencsére nem ejtett mély vágást, ami azt jelentette nem lettem árva tizenkét évesen. De még mindig emlékszem mit mondott neki az apám, két hónappal azután, hogy hazajött a rehabilitációs központból.

– Még az öngyilkosságra sem vagy képes, ugye Lydia? –  puffogott, a fejét rázva, miközben bezipzárazta a bőröndjét, kétségen kívül az újabb szeretőjéhez ment. – Következő alkalomkor, szólj, ha segítségre van szükséged.

Nem tudtam biztosan, apám mikor kezdte gyűlölni anyát, de tudtam, hogy azért lehetett, mert ilyen mentális állapotban nem hagyhatta el, ha valaha részese akart lenni a politikai életnek. Az anyám még mindig szerette, és ez volt az, ami engem még jobban összezavart. Bár nem voltam biztos abban, hogy ez szeretet, szokás, vagy az egyedülléttől való bénító félelem miatt volt.

Visszatérve a valóságba, anya háttal állt, állát a vállán pihentette.

– Nem, nincs szükségem rád, Edie.

– Biztos? – kérdeztem. Tudtam, hogy teljesen figyelmen kívül hagyja a létezésem is, ha az engedélye nélkül maradok.

– Edie! El fogunk késni. Tíz órától megbeszélésem lesz. Vonszold már ide a segged, vagy gyalog mész – bömbölte az apám mögöttem. Figyelmen kívül hagytam.

– Biztos. Az apád vár. Csak menj.

Meg sem kérdeztem tőle, mi történt a nyaralást és a gyógyulást illető terveivel. Valószínűleg nem szedi a gyógyszereit, most meg nagyon csúnyán csúszik lefele a lejtőn, irányíthatatlanul, amíg eléri a mélypontot.

– Jól van. Nálam lesz a telefon – mutattam fel a készüléket.

– Köszönöm, édesem. Amikor majd hazajössz… segítesz a hajammal?

– Persze – bólintottam.

– Tartsd szemmel az apád.

Nem kellett kifejtenie. Tudtam, mire érti.

– Szeretlek, anya.

– Szeretlek, drága kislányom.

Én meg hittem neki, mert Lydia Van Der Zee nem volt rossz ember.

Csak egy rossz anya.

Teendők: Megszerezni a pendrive-ot.

Nem engedhetem meg, hogy Jordan elküldje Theot valahova a keleti partvidékre. Nem tehetem.

És ez a gondolat hajtott hétfőn, miközben kávét készítettem az embereknek, tisztítóba mentem, megcsináltam mások gyerekeinek a házi feladatát, húsz percig tartottam egy rajztáblát, miközben a karbantartó megpróbálta kitalálni miért esett le a falról az egyik tárgyalóban, és összeszedtem Jordan leveleit.

A levéltár volt a kedvenc helységem az épületben.

A tizennegyedik emeleten volt, és elhagyatott. Általában a személyi asszisztensek jöttek a levelekért, minden nap, délután négy órakor. Az idő többi részében, csak én voltam ott és a borítékok. És bár láttam, hogy az egész helység be van kamerázva (Fiscal Heights Holdings kényes szerződésekkel foglalkozott), mégis egyedül éreztem magam.

Nem az óceán volt, de elég jó volt.

Nekidőltem egy ipari nyomtatónak, Bane-el SMS-ezve töltöttem az időm. Még egy órám volt, mielőtt bárkinek szüksége lett volna rám, és ki nem állhattam a sok öltönyöst és ceruza szoknyást a tizenötödik emeleten. Annyira fontosnak hitték azt, amit csináltak. Én azt mondom kamu. Nem mentettek életeket. Nem tanították a gyerekeket olvasni. Nem építettek házakat, nem javítottak autókat, nem gyártottak élelmet, energiát, nem csináltak tiszta vizet, nem hoztak létre életet. Csak gazdag embereket tettek még gazdagabbá, vagy kevésbé gazdaggá, ha szörnyű munkát végeztek. Erősebbé tették, vagy gyengítették a vállalatokat. Ez volt a ToyLand felnőtt változata, engem meg halálra untatott.

Bane

Szóval, mikor fogod a partra vonszolni a segged?

Én

Most elégé el vagyok havazva. Próbálok felszínen maradni.

Bane

Az a szörfözés lényege, okostojás.

Én

Veled mi van?

Bane

Veszek egy lakóhajót.

Én

AZTAKURVA

Bane

Én

Ez akkor azt jelenti, most végre vendégeket is fogadsz? Még soha nem voltam nálad. Mindig olyan titokzatos vagy.

Bane

Igen, azt jelenti, ezután privát helyen kefélhetünk. Lakóhajó tulajdonosi lét előnyei.

Apropó.

Valószínűleg szólnom kellett volna Bane-nek, hogy egyhamar nem fogunk szexelni, vagy talán soha többé. Nem amiatt, amit mondott Trent. Nem. Komolyan mondtam, hogy nem fog nekem parancsolni. Sajnos ez nem azt jelentette, hogy lefeküdhetek Bane-el.

Trentre gondoltam. Beférkőzött az agyamba, egyre több és több helyet foglalt el, félretolva azokat a dolgokat, amelyek addig foglalkoztattak, szinte az őrületbe kergetett. Hüvelykujjammal meglazítottam az anyától kölcsönvett, fekete ruhám nyakát, épp válaszolni akartam Bane-nek, amikor az ajtó csukódására lettem figyelmes. Megfordultam, és megláttam Trentet, aki vállával a falnak támaszkodott.

Kezei a zsebében. Sötétkék öltönyben. Ragadozó tekintetével. Fincsi.

Tegnapi találkozásunk után még több után sóvárogtam, de ugyanakkor piszkálta a gondolataimat, hogy olyan messzire ment. Kíváncsi voltam, mi mindenre tudnám még rávenni. Magamhoz szorítottam a telefonomat és felhúztam a szemöldököm.

– Mr. Rexroth, ön követ engem?

– Panaszkodik, Miss Van Der Zee?

Soha. De nem vagyok benne biztos, hogy élve megúszom, ha megtudod mennyire meg foglak bántani.

– Még nem döntöttem el. Attól függ, hogy ma mennyire lesz barom.

Úgy tettem, mintha a körmeimet vizsgálnám. A szívem olyan erősen és gyorsan vert, majd összetörte a bordáimat. Úgy nézett ki, úgy járt, beszélt, mozgott mint egy hibátlan démon. Ez egyszerre volt izgató és ijesztő. Trent megállt, amikor a teste az enyém mellé került. Amikor rajtunk kívül minden megszűnt létezni, és csak mi ketten voltunk a világban. Légzésem szakadozott, és fájdalmasan nehéz volt szemforgatás nélkül ránézni, és megadni magam az erős illatának.

– Szeretem rajtad a feketét – felemelte a kezét, hogy kisimítson egy hajtincset az arcomból. Azon tűnődtem, vajon tudta-e mit mondott, mert nagyon úgy nézett ki, hogy komolyan gondolta.

– Mit keresel itt? Rina minden nap felviszi a leveleidet – mondtam halkan a mellizmait bámulva, és nem a szemét.

– Láttalak a kamerán keresztül.

– És?

– Azt akartam, hogy egyedül légy.

– Miért? – megnyaltam az ajkam. Miért akarta, hogy egyedül legyek? Arrogáns és goromba volt velem, hacsak Luna nem volt jelen. A kagyló nyakláncomhoz nyúltam, és úgy szorítottam, mintha drága igazgyöngy lenne. Tekintete követte a kezem. Kihámozta az ujjaim közül, és a kezébe vette, megvizsgálva a kagylót.

– Miért akartad, hogy egyedül legyek? Azt mondod, nem érhetsz hozzám, de majdnem megteszed. Mindig. Tegnap este elveszítetted a fejed. Holnap ismét megteszed, mert képtelenek vagyunk ezt abbahagyni. Bármi is ez, megtörténik. Azt mondod nem feküdhetek le másokkal, de nem adod meg azt, amire vágyom. Add meg nekem Trent, vagy másvalakihez megyek.

 El sem hittem, hogy ezek a szavak elhagyták a számat, de ugyanakkor, megkönnyebbültem, hogy kimondtam. Combja nekinyomult az enyémnek, hátam pedig szorosan nyomódott a nyomtatóhoz. Levette kezét a nyakláncomról, hüvelykujja a kulcscsontomat simogatta.

– Figyelmeztetlek, Edie. Én nem vagyok a mesebeli herceg. Én a gonosz vagyok. A mérgezett alma, a tűzokádó szörny.

– Rendben. Amúgy is jobban szerettem a hibás alanyt a mesékben. Az alma mindig fényesebbnek tűnt, mert tudtam, hogy elpusztíthat. A gonosz csak sérült volt és félreértett, és a szörny… – lábujjhegyre emelkedtem, és megharaptam a fülcimpáját, alig érve el lehetetlen magasságát. –  Gyerekként, mindig nyitva hagytam a szerkényem ajtaját, hogy kijöhessen, ha netalán tán játszani akar.

Lehelete a nyakamat cirogatta, forrón, vágyakozva és kábítóan frissen.

– A szörny játszani akar.

– Nem félek a sötétségtől – feleltem. – Szóval mire várunk?

– Őszintén, hogy nagykorú légy – mondta rezzenéstelen arccal.

– Januárban betöltöttem a tizennyolcat.

Szünet. Egy falióra ketyegése. Egy hangos nyelés – nem is tudom, hogy én voltam, vagy ő. És aztán…

– Lesznek szabályok – tájékoztatott Trent, elhúzódott és keze közé véve az arcomat belenézett a szemembe. – És ha megszeged azokat, annak súlyos következménye lesz. Megértetted?

Szemeim biztatták, hogy folytassa. Nem akartam a kedvében járni válaszommal. Ellépet, és kiment a helységből. Egy darabig magamra hagyott – ott állva, várakozva, remélve, könyörögve. Felemeltem a fejem, a kamerákon eltűntek a piros pontok, egyenként kapcsoltak ki. Aztán ismét nyikorgott az ajtó, ismét megjelent Trent – a biztonsági vezérlőtáblák egyáltalán ezen az emeleten vannak? – és ismét odasétált hozzám.

– Nem csókolózok. Kurvára utálom. A komoly kapcsolat nem kenyerem – az most nem fér bele az életembe. És nem szeretem, ha az emberek megpróbálnak hátba szúrni.

Ajkaim halvány mosolyra húzódtak, amikor szinte fölém kerekedve, ismét elfoglalta helyét.

– Vettem. Micsoda Nő. Semmi csók. Semmi virág. Semmi hátba szúrás. Nekem is vannak szabályaim – mondtam.

– Hát persze, hogy vannak – viccelődött, ujjai végigsiklottak a nyakamon. – Halljuk.

Lábamat a combjára fontam, hátradőltem a nyomtatóra, éreztem, ahogy erekciója neki nyomódott a hasamnak és nyögve válaszoltam.

– Egyes szabály – ez csak szex, semmi több, nem parancsolhatod meg, mit tegyek ezen kívül. Kettes szabály – szombaton nem találkozunk. Ez nem alku tárgya. Szombaton dolgom van. Harmadik szabály – ezzel egy kicsit kreatív voltam. Eredetileg kettő volt, de alkalmam nyílt olyasmit kérni, amiért titokban imádkoztam. – Azt akarom, hogy elmenj Lunával azokra a jelbeszéd órákra.

– Már be vagyunk jelentkezve magánórára, holnap este – felemelte a lábamat, hajszálon függött az önuralma. – Van egy negyedik szabály –mondta.

– Jól van, de ez az utolsó – mosolyogtam, miközben tenyere felfele siklott a ruhám alatt.

– Minden hónapban megkapod tőlem a tizenkét ezer dollárt, kérdések nélkül, cserében nem lopod el a cuccaimat, és nem szaglászol az ügyeim körül.

Ledermedtem. Tudott az iPadről. A kis küldetésemről. Miért nem mondott eddig semmit? Még most is csak utalt rá. Azt akartam, hogy ez így is maradjon. Minél kevesebbet tudtam, annál könnyebben háríthatok, ha később fenékbe billent. És nekem muszáj volt valami kompromittálót szállítanom Jordannak. Nem az előttem lévő jóképű ördög ellen szólt személyesen. Ez arról szólt, hogy megmentsem az egyedüli személyt, aki valaha igazából szeretett. 

– Nem fogsz fizetni azért, hogy... – szólaltam meg, de Trent egy lökéssel keményem hozzácsapta csípőjét az enyémhez, amitől a hátam ívszerűen megfeszült, lábaim meg szétnyíltak  előtte, és köré fonódtak, mint a mérges szömörce. Tocsogtam és készen álltam, hogy végre magáévá tegyen.

– Fogd be, Edie. Azt mondtam vita nélkül. Ez is egyike a szabályoknak.

– Nem fogom abbahagyni – nyeltem nagyot, nem voltam hajlandó a szemébe nézni. – Mostanra tudnod kell, Trent. Mindig azt fogom csinálni, amit Jordan mond. Nem azért mert kedvelem. Nem azért mert félek tőle. Hanem mert nála van valami, amire szükségem van. Mindig engedelmeskedni fogok neki, Trent. Mindig.

Egy pillanatig úgy tűnt, el fog húzódni. Tartásában minden jel arra mutatott. A keze megállt, nem folytatta útját a ruhám alatt, felfele a combomon, és teste eltávolodott, testéből áramló hő lecsökkent.

– Ugye tudod ez mit jelent? – köszörültem a torkom. Lehet tolvaj és hazug voltam, de nem voltam seggfej. Erről tudnia kellett. El kellett ismernie mik voltunk. Keze folytatta útját a combom belsejéhez, miközben megduzzadt farka hozzám nyomódott.

– Azt jelenti... – fogát végighúzta a nyakamon – lehetséges, hogy majd feláldozzuk egymást. Amíg tudod, hogy a vonat alá vetlek, ha keresztbe teszel a terveimnek, addig nekem megfelel.

– Nekem is – feleltem.

– Akkor szórakozzunk egy kicsit.

És ennyi felkészítést kaptam, mielőtt a bugyimba nyomta kezét. Erős, meleg ujjai, gyengéden simogatták redőimet, mintha nyugtatni akarná, felkészítve arra, amit adni fog.

– Egy utolsó figyelmeztetés – mondta, előbukkant a nyelve, izgató vágyat lobbantva a nyomában a nyakamon, heves remegést váltva ki. –Durván baszok – belém nyomta egyik ujját, amitől hátam ívbe feszült, levegőért kapkodtam a hirtelen behatolás következtében. –  A mély-torok követelmény, nem opció – benyomta még egy ujját. – És kibaszottul tönkreteszlek, minden más férfinak. Szóval majd ha eljön az idő, és senki más nem lesz, aki hozzám hasonlítható, jusson eszedbe – te kérted.

Harmadik ujj.

Negyedik ujj.

Jézusom, a pasinak négy ujja bennem, ki-be mozgatta. Hüvelykujja a csiklómat izgatta – amit rekordidő alatt megtalált –, miközben játszott velem, figyelmen kívül hagyva a tényt, hogy ez volt az első alkalom, amikor rendesen megérintettük egymást, és még csak nem is csókolóztunk. Karomat a nyaka köré fontam, és ágyékomat a kezéhez dörgöltem, nyögés, nyögés után hagyta el a szám. Meztelennek éreztem ajkaimat, a lábaim közti teltség érzettel ellentétben. Szégyentelenül lovagoltam a kezén, tekintetünk összekapcsolódott. Belső izmaim megfeszültek, és az orgazmus hamarabb közeledett, mint eddig azt valaha éreztem. Meg akartam érinteni a nadrágján keresztül, de tudtam, hogy azt soha nem engedné. 

– Istenem, mindjárt elélvezek – pihegtem, tudtam, úgy hangzott mintha egy olcsó pornósztár lettem volna, de nem igazán érdekelt. Ez, ez… mi a franc volt ez? Egy férfi sem volt velem ilyen durva és vakmerő, és még csak nem is szexeltünk. Úgy viselkedett, mint aki már ismeri a testem, mintha az övé lenne. A legrosszabb pedig az volt, hogy ezt nem vitathattam. Általában több időre volt szükségem. Trent alig két perc alatt elérte, hogy tocsogó nedvesen, nyögdécselve követeltem az érintését.

– Nézd, nedves vagy, mint egy tó – vigyorgott önelégülten.

Kihúzta egy ujját… kettőt. Mi a fenét csinált? Rögtön megéreztem a hiányát, de az még azelőtt volt, hogy rájöttem, nem lassított. Lángra lobbantott.

– Helló, Edie G pontja – mormolta a fülembe, miközben eltökélten súrolta azt az egy pontot. Azt hiszem volt egy mini-orgazmusom közben. Hangosan nyögtem, amikor behajlított ujjakkal izgatta az érzékeny pontomat. – Van egy olyan érzésem, hogy te és én kurvára gyakran fogunk találkozni.

– Ó – testem megfeszült és hozzásimultam, hogy megharapjam a nyakát, nyelvemen és fogamon éreztem parfümje keserű ízét. – Ez őrület.

– Miért szólít Gidgetnek? – kérdezte Trent, miközben úgy játszott a testem idegvégződésein, mint egy hegedűművész. Testemben forró gyönyörhullám keletkezett, készen a becsapódásra. Lábujjaim begörbültek.

– Hm?

– Bane. Gidgetnek szólít. Miért?

– Miért beszélünk Bane-ről? – bosszúságom, szinte hallatszott hangomon. Szinte. Ismertem Trent-et. Egy makacs rohadék volt. Nem fogja abbahagyni. Akár a következő orgazmust is megtagadhatja, és ez alkalommal megölöm amiatt. Senki a világon, Jézus Krisztuson kívül, nem tagadhatja meg tőlem ezt az orgazmust. Főleg nem egy gazdag, öltönyös seggfej – miután megígértem magamnak, hogy soha nem kerülök kapcsolatban ilyen valakivel.

– Gidgetnek nevezik a kistermetű női szörfösöket – mondtam, ahogy az ujját brutálisan nekinyomta a G pontomnak. Könyörtelen volt. Igaz, Trent nem csókolt meg, viszont a teste megtette. Hozzám volt ragadva, mindenhol éreztem. Az orgazmus úgy csapott le rám, mint egy vihar, egész mélyről indult felfele, amíg a karomon minden szőrszál felállt. Izmos, széles vállába kapaszkodtam, és combjaimmal szorítottam a csípőjét, orgazmusom pillanatnyilag megvakított.

De ő még nem fejezte be.

Trent megragadta a lábamat, és ráfektetett a nyomtatóra, hátamat egy halom meleg papírra fektette. Szélesre tárta a lábaimat, majd a vállára tette, félretolta a bugyimat, nem bajlódott vele, hogy levegye.

– Mit csinálsz? – mormoltam rémülten. Még nem tértem vissza teljesen a földre az orgazmus után. Nehéz volt összeszedni magam, amikor a testemben minden szerv azzal volt elfoglalva, hogy visszaálljon, a valaha tapasztalt legbrutálisabb orgazmus következtében.

Trent nem válaszolt. Csak elszántan nézte a csupasz puncimat, miközben lassan tolta belém mutató ujját. Majd a szájához emelte a nedvességemmel beborított ujját és éhesen leszopta, szemeit még mindig a puncimra szegezte.

– Ezt a kibaszott kérdést felteszem én is magamban minden egyes alkalomkor, amikor megérintelek – motyogta magában. Nem tűnt kanosnak. Sem elragadtatva. Vagy felizgulva. Inkább zavart volt.

A már kipirult arcom, még pirosabb lett. Alig öt perccel ezelőtt az egész öklét belém tolta, miután kikapcsolta a biztonsági rendszert, az épület egyik legfontosabb emeletén, nyilvánvalóan megszegve ezzel a cég szabályzatát, és ő az aki zavarodott?

– Épp most ujjaztál meg egy tinit – megnyaltam az ajkaim, magamhoz vettem az irányítást, és ellöktem kezét a puncimtól. Magamra rántottam az alsóneműt, és leugrottam a nyomtatóról. A bugyim csuromvizes volt, és kényelmetlen.

Könnyen tartotta velem a lépést az ajtóhoz menet. Mielőtt kiléptünk a helységből, visszakapcsolta a kamerákat, és megnyomott pár gombot a telefonján.

– Joe? Igen. Trent Rexroth. Azt hiszem a tizennegyediken meghibásodott a biztonsági rendszer. Most mentem el a biztonsági monitorok előtt és teljesen sötét volt.

Ó, Istenem. Annyira szociopata. Én meg akkora nagy bajban voltam.

Együtt sétáltunk a lifthez.

– Menj előre – telefonját első zsebébe tette, hűvös hangneme, és baszok mindenkire attitűdje teljesen visszatért.

– Hova mész? – kérdeztem, miközben beléptem a liftbe.

– Addig fogok recskázni, amíg a farkam leesik, Edie. Veled a gondolataimban, az ujjamon és az ajkaimon. Tinédzser vagy sem, ezután sok felnőtt dolgot fogsz velem csinálni.

Fordította: Katie

Hét nap telt el a postázóban történtek óta. Egy teljes hét anélkül, hogy Trent kezét éreztem volna a derekamon, hogy széttárta volna a lábaim, hogy a kezére tekerte volna a hajam, hogy úgy birtokolja a testem, ahogy fogalmam sem volt, hogy lehetséges. Az után a hétfő után az egész keddet Camilával és Lunával töltöttem. Úgy tűnt, Jordannek ezzel semmi baja, ráadásul, mondhatni azonnal leesett neki mi történt és a része akart lenni a mi kis összeesküvésünknek. Mi, lányok elmentünk ruhát vásárolni Lunának, és annak ellenére, hogy Camila nem kifejezetten lelkesedett a fiúsabb dolgokért, én viszont le voltam nyűgözve Luna egyéniségétől és buzdítottam is, hogy próbálja fel az ezüst Converset, amin megakadt a szeme vagy azt a fekete farmert, ami a térdénél szakadt volt. Trent nem tartott velünk, még ebédelni sem, mert egész nap az irodán kívül tárgyalt. Gondoltam rá, hogy besasszézok az irodájába, miután Camila és Luna elment, de elvetettem az ötletet, tudva, hogy kamerák figyelik minden lépésemet az épületben. És nem csak ez volt az oka – a bűntudat is. A gyötrelmes és rettenetes bűntudat azt súgta, hogy szét kell választanom azt az időt, amit a gyönyörű lányával töltök, és azt, amikor hagyom, hogy addig ujjazzon, amíg el nem veszítem az eszem… attól, amikor lopok tőle és aztán mindent az apámnak adok.

A hét gyötrelmes volt. Trent egy szót sem szólt hozzám – még csak azt sem mondta, hogy jó reggelt, amikor elment mellettem a folyosón. Teljesen semmibe vett és úgy viselkedett, mintha ott sem lettem volna.

Anya nem hagyta el az ágyát kettőnél többször, beleértve a hétvégét is. Nekem kellett főznöm és aztán felvinni az ételt az emeletre. Éveken át nem volt szakácsunk, mert anyát nem lehetett eltéríteni a gondolattól, hogy meg akarják mérgezni. És onnantól kezdve úgy döntöttünk nincs is értelme. Jordan nem evett otthon, anya általában egész nap ágyban maradt – alig evett valamit –, én pedig elég finnyás voltam. El akartam vinni Dr. Knaushoz, de újra és újra nemet mondott, akkor felhívtam apát és könyörögni kezdtem neki. Leugatta a fejem, hogy neki nincs ideje ilyen drámákra és úton van LAX felé, hogy elérjen egy gépet, akkor éppen Londonba.

A kocsim még mindig szervizben volt. A szerelő azt mondta, hogy ki kell cserélni az egyik hengerfejet, és amikor megmondta mennyibe fog kerülni, majdnem elájultam. Nem tudok kifizetni ennyi pénzt, legalábbis nem ebben a hónapban, így megkértem, hogy amíg fizetést nem kapok, ne kezdjen a kocsihoz. Az összes pénzt, amit Trent adott, odaadtam az intézménynek. A szüleimtől soha nem kérek semmit – főleg nem pénzt, sem a kocsijukat vagy a szeretetüket, főleg azért, mert soha nem is ajánlották őket.

Apám nem volt itthon, így még szörfözni is volt időm és kilenckor indulhattam munkába, mint minden normális ember.

A szörfdeszkámon feküdtem, a víz csendesen hullámzott körülöttem és a felettem elterülő egyre világosabb eget néztem. A fehéret és kéket átszelte a narancs és a rózsaszín. Csak feküdtem a deszkán, ringatóztam a hullámokon, álmodoztam és az óceán ízét éreztem az ajkaimon. Attól a naptól kezdve, hogy megszülettem, tudtam, hogy más vagyok. Másképpen szerettem. Sokkal erőszakosabban, mint mások. Mindent, amit valaha szerettem, szenvedéllyel tettem. Emiatt kerültem olyan sok bajba. Az, hogy anyatigrisként harcoltam mindenért, amivel törődtem.

– Kijössz, Gidget? Van söröm – szólalt meg Bane mellettem.

Közel volt, de nem annyira, hogy megtörje a varázst köztem és a természet közt. Belepislogtam a felkelő napba.

– Még nem – mondtam.

Hallottam, hogy a víz hullámzani kezdett, még mielőtt megjelent volna mellettem a fekete szörfdeszkáján. Rajt ült, két lábát az oldalán a vízbe lógatta.

– Szóval… te és Rexroth – nem volt semmi különös a hangsúlyában. Nem hangzott dühösnek, bosszúsnak vagy meglepettnek. Nem néztem rá, tovább élveztem az intim pillanatom a felkelő nappal.

– Honnan tudod mi a neve? – dörmögtem.

– Hogy honnan tudom Trent Rexroth nevét? Te nem ugyanabba a középiskolába jártál véletlenül négy évig, mint én? Aranyat érő hátvéd volt, blablabla, kibaszott kapitány blablabla. Abban a pillanatban, hogy megláttam szombaton, tudtam ki ő. És te tudod, hogy ő micsoda?

Volt egy érzésem, hogy Bane nem fog a beleegyezésemre várni, hogy kibökje.

– Öreg. Vagy inkább kibaszottul vén. Kavartok?

Apró mosoly jelent meg az ajkamon.

– Nem.

A féligazságok természetesek a számomra. Mint az úszás. A gondolat, hogy elmondjam Bane-nek a teljes igazságot fel sem merült bennem soha. Végeztünk egymással, semmi kétség. Kevés időm volt szörfözni, kevés időm volt rá, és most őt is lefoglalta a hajója és a szingli élete. Soha nem voltunk szerelmesek. Még csak nem is kedveltük egymást. Mi egyszerűen csak… unatkoztunk. És szexuálisan összeillettünk, legalábbis azt hiszem.

Felsóhajtott.

– Nézd, a te életed, és elég idős vagy, hogy saját döntéseket hozz, és semmi kétség, erős lány vagy. Csak hadd mondjam ezt el, és utána soha többet nem fogsz tőlem semmit ezzel kapcsolatban hallani – Trent Rexroth bajkeverő. Meg fog rágni, aztán kiköp. Az egész város ismeri őt és a barátait és senki nem merészkedik a közelükbe. Senki sem akarja magát megégetni.

Ez után nem sokkal Bane elment. Én még maradtam, és elmosolyodtam, amikor anyám hangja szólalt meg a fejemben. Ne legyél sokat kint. Kijönnek tőle a szeplőid. A bőröd megöregszik. Melyik férfi akar majd elvenni egy huszonöt évest, aki úgy néz ki, mintha negyvenöt lenne?

Nem akartam megházasodni.

Nem akartam távol lenni a naptól.

Én egyszerűen csak… önmagam akartam lenni.

Mikor kijöttem a vízből a hónom alá vettem a szörfdeszkám és egyenesen a hátitáskámhoz mentem. Nem vesződtem azzal, hogy száraz ruhát vegyek, a lábamra se vettem semmit, tiszta homok volt. Végigmentem a sétányon, Bane kocsijához, hogy hazamehessek és lezuhanyozhassak. Bane szerette a 2008-as Ford Rangerét egy kis homokdűne mögött leparkolni, ahol nem büntethették meg. A táskámban keresgéltem a pótkulcsot, amit nekem adott, amikor egy kéz ragadta meg a vállam. Megpördültem, nedvesen és megrémülve, hogy megnézzem ki az, de az alak nekiszorított Bane kocsijának és a testét az enyémnek nyomta. Erős, magas, izmos, félelmetes. Aztán megéreztem az illatát és megborzongtam.

– Azt hittem megegyeztünk, hogy többé nem találkozol Bane-nel – sziszegett a fülembe, a keze lecsúszott a vállamról a belső combom felé. A hely messze volt a lakott résztől és a rám törő vágy, hogy széttegyem neki a lábaim sürgető és őrjítő.

– Nem mintha a közöd lenne hozzá, de nem szexeltünk. Amíg a kocsim nincs kész, kisegít.

– Kibaszottul nem. Majd használod az én kocsim – megszorította a belső combom, és lenyalta a nyakamról a sót.

– Kösz, de nem, Mr. Cukrosbácsi. Már láttam ezt a filmet. Minden egyes átkozott napon azt nézem. Én nem leszek olyan, mint az anyám és nem fogok tőled függeni, legyen szó kocsiról vagy pénzről.

Erre felnevetett és elvette a kezét a combomról, majd megfordított. Ahogy megpillantottam elakadt a lélegzetem. Nem csak azért, mert lélegzetelállítóan nézett ki meztelen felsőtesttel, csak egy sortot viselve, hanem mert a szemei azt mondták, hogy bárkit megöl, aki nem követi az utasításait.

A hasának hat kockája olyan látványt volt, amit a Times Square hatalmas hirdetőtábláin kellene közkinccsé tenni.

– Azt hiszed ez az? – a szájának az egyik sarka gúnyos mosolyra húzódott, mintha lenézne. – Ó, nem, én nem vagyok a barátod, édesem.

– Akkor mi vagy? – nyögtem ki.

Közelebb hajolt hozzám, és azt suttogta a nyakamnál:

– A végzeted.

Aztán még mielőtt felfoghattam volna mi történik, Bane autójának a hátsó ajtaja kinyílt és én a hátamon fekve találtam magam, miközben ő fölém mászott. Megtöltötte az egész autót, semmi másnak nem hagyva helyet, csak a vágynak és a bűnnek. Nekem nyomta magát és éreztem a hatalmas erekcióját. Amennyire csak lehetett széttártam a lábaim, hozzásimultam és megragadtam a fenekét, hogy még közelebb érezhessem magamhoz.

Felnyögtem, a meztelen, izzadt hátába kapaszkodtam, miközben a farka keményen feszült nekem, amitől elvesztettem az eszem, és fészkelődni kezdtem, hogy minél többet kapjak belőle. Ruhán keresztül megbaszott a volt pasim kocsijában, és még csak nem is véletlenül. Ő így működött. Jogot formált a játékára, játszott vele és egy idő után – megsemmisítette.

– Mért csinálod ezt? – kérdeztem, miközben egyre jobban feltüzelt, ahogy egymásnak dörgölőztünk. A testem könyörgött, hogy minden eltűnjön közülünk. Érezni akartam magamban.

– Hogy miért csinálok mit?

– Mért csinálod ezt, pont Bane kocsijában? Egyértelmű, hogy követtél. Minden reggel ezt csináltad azt elmúlt hétben?

– Igen – mondta őszintén, és felemelte a kezét, hogy lehúzza a bikini alsóm. Úgy nézett a puncimra, mintha hiányzott volna neki. A csípőmön levő kereszt alakú tetoválást kezdte simogatni a hüvelykujjával. – De rossz az időzítés. Nem kaphatnak rajta.

– Tudom. Nem fognak – mondtam. Mindketten túl sokat veszíthettünk. Én ugyan többet, mint ő, de neki ezt nem kellett tudnia. Szerettem az érzéseket, amiket Trent keltett bennem, de nem bíztam benne, nem tudtam a titkom rábízni. Nem akartam, hogy még nagyobb hatalma legyen felettem.

Megemelte mindkét lábam, a vállainak támasztotta és előre hajolt, amitől a térdem megfeszült és a combjaim szélesre tárultak, amikor a nyelvét megéreztem a lábam között a fenekemtől a résemig. Megremegtem, a szemeim tágra nyíltak a döbbenettől és a gyönyörtől. Még senki nem érintett meg ott. A hátsó kaput. És Trent… ő még csak meg sem kérdezett.

– Olyan kibaszottul édes – dörmögte a bőrömbe, miközben a csiklómat szívogatta. Nyögtem, a kezeim közé vettem a fejét és a csípőm az ajkaihoz nyomtam, hogy még többet kapjak ebből a mámorító érzésből. – Olyan kibaszottul az enyém.

– Édes? Talán. Tied? Nem – lihegtem, miközben szégyentelenül dörgöltem magam az arcába. Lassan szívogatta a csiklóm, az ujjai a résem simogatták, de nem igazán dugta őket belém. Csak egyre jobban felizgatott és úgy simogatott, ami sokkal többet ígért.

– Készen állsz, hogy bizonyítsd az elméleted? – belém harapott, és az ujjaim belemartak a bőrébe, miközben a fejem hátrahanyatlott. Tudtam, hogy nem bírom befogni a szám. Mi a fene történik?

– Persze – mondtam alig hallhatóan.

A nedves ujjai bejárták a puncim és a fenekem felé indultak, mire azonnal megmerevedtem, de nem akartam beszari lenni, aki már azelőtt nemet mond valamire, hogy kipróbálta volna. Plusz, ahogy a szájával kényeztetett a legjobb, amit eddigi életemben éreztem, a szörfözést leszámítva.

– Próbáltad már az anált? – kérdezte. Az ujjai lassan köröztek a lyukamnál. Furcsa érzést volt... de nem rossz. Csiklandozott, de furcsán kísértésbe ejtő is. Nyeltem egy nagyot és még mindig csukott szemmel megráztam a fejem.

– Mire végzek veled, tudni fogod, hogy milyen. Csaptak már rá a puncidra? – éppen csak egy picit nyomta a fenekembe az ujját, de ugyanakkor a nyelvét is a lyukamba nyomta, és az érzéstől, ahogy a vágy és a kéj elöntött felkiáltottam, a lábaim pedig remegni kezdtek.

– Nem – mondtam végül.

– Nos, az is meg fog történni. Mi a helyzet a jégkockákkal?

– I-igen! – lihegtem, miközben a nyelve ki és bejárt bennem, és az érzés intenzívebb volt, mint amikor szexelsz. Elmerültem benne. Mélyebbre nyomtam a fejét a combjaim közé, nem törődve a következményekkel, mire ő az egész ujját belém nyomta. Éreztem, ahogy elmosolyodik, és hirtelen robbant bennem a tűz. Az orgazmusom mindent elsöprő volt, az egész testem hullámokban remegett, és muszáj voltam a fogaim összeszorítani. Ó, édes istenem. Ó, édes istenem. Fogalmam sem volt, hogy ez ilyen erőteljes is lehet. Ilyen őrült. Ilyen… teljes.

– Hát persze, hogy kipróbáltad a jégkockát – dörmögte a puncimba, gonoszul nevetve. – Lefogadom, hogy Bane ezért mondta, hogy nem voltál vanília. Te nem csak egyszerűen vanília vagy, hanem gluténmentes vanília. Ismételd utánam, Edie: biztonságos, józan és közös megegyezésen alapuló.

Az orgazmus ostorcsapásként csapott le rám. Újra és újra. Pár pillanat kellett hozzá, hogy rájöjjek, életemben először éltem át többszörös orgazmust. Mindegyik ugyanolyan intenzív volt és azon gondolkoztam, hogy mi az, ami miatt Trent olyan érzéseket kelt bennem, hogy belülről égek el. Bane jó volt az ágyban. Tulajdonképpen remek volt.

De tőle nem lángoltam, és a nyelve nem táplálta a bennem lobogó lángot.

Nem lobbantotta fel bennem a vágyat és nem akartam őrült dolgokat mondani neki.

– Mondd ki – emelte fel Trent a fejét, majd az ólomszínű szemeivel engem bámult, miközben a szája a nedvemtől fénylett. A szemeim az arcáról az erezett, izmos alkarjára vándoroltak, a keze eltűnt a lábaim között, mert az ujja még mindig a fenekemben volt.

– Biztonságos, józan és közös megegyezésem alapuló – ismételtem utána pimaszul.

– Ez – mondta, miközben fölém mászott és az ajkait majdnem az enyémnek érintette. Hirtelen közel volt, nagyon is közel. Közel az arcomhoz. Közel a testemhez. Közel a szívemhez. Lassan és kísértőn húzta ki az ujját belőlem, és újabb remegés futott át a testemen. – Ez az oka, amiért az enyém vagy, Edie. A tested máris az enyém. A puncid hozzám tartozik, a segged félig, és a többi… – önelégülten elvigyorodott, a szemében megjelenő vágytól ördögien bűnösnek nézett ki. – A többi kibaszottul nem érdekel.

A szemei az ajkamat nézték, ami csukva volt, teljesen zárva, mint akinek nincs mondanivalója. Nagyszerű volt az ágyban, és igaza volt. A csókolózás nem volt része ennek a csomagnak. Nem valami hollywoodi mozis szarság miatt, hanem mert semmi intimitás nem volt köztünk. Egyszóval, ha a szívről és érzésekről volt szó, a lehető legnagyobb távolságot tartottunk egymástól.

Trent szája szétvált, és egy pillanatig azt hittem, hogy valami mást is mondani fog. Vagy ami még rosszabb, meg fog csókolni. Az ajkai majdnem megérintették az enyémet, mielőtt felkelt és kiszállt a kocsiból, majd hátat fordított nekem, amíg felhúztam a bikini alsóm.

Kiszálltam, ő pedig megfogta a szörfdeszkám.

– Hazaviszlek.

– Micsoda? – horkantottam fel félig nevetve, miközben utolértem. – Nem láthatnak meg veled.

– Sötétítettek az üvegeim. Plusz, apád nincs a városban. Hacsak nem szíjazod a deszkád a tetőre, jók vagyunk. Beszélnünk kell.

Egész úton a kezében vitte a szörfdeszkám, majd betette a kocsijába és emlékeztetnem kellett magamat, hogy ő nem úriember. A kocsiban az egyik kezét a meztelen combomra tette, és szorította, miközben a szemeit le sem vette az útról. Szerettem ott lenni vele. Mindennek Trent illata volt. Tisztaság és gazdagság, egy csipet bűn. Olyan, ami mocskos és szexi. Luna ülésmagasítója mögöttünk volt az egyetlen emlékeztetője, hogy apa volt. Minden más egy hanyag, egyedülálló férfi képét tükrözte. Egy egyedülálló férfiét, aki meg akar engem semmisíteni.

– Szóval, mi a helyzet Luna anyjával? – tapogatóztam. Egyszerűen csak tudni akartam, hogy milyen, amikor elhagyod a gyereked és vissza sem nézel.

– Erről nem akarok beszélni – a hangja kemény volt.

– Milyen kár, Rexroth, hogy nem tudod minden egyes mozzanatát kontrollálni ennek a kapcsolatnak – mondtam, és úgy tettem, mintha az ablakon keresztül a várost nézném, miközben valójában a szemem sarkából őt figyeltem.

– Luna anyja akkor lépett le, amikor a lányom egy éves volt. Onnantól kezdve én nevelem – a hangja közvetlen és egyben komoly is volt. Tetszett ez az oldala. Az, amit néha megmutatott nekem és közben cseppet sem aggódott az egója miatt.

– Miért?

– Mit miért?

– Miért keresed? Egyértelmű, hogy nem akarja, hogy megtalálják.

Megrázta a fejét, egyik keze továbbra is a kormányon volt, a másikkal a combom masszírozta. Nem volt könnyű koncentrálni, miközben megérintett. Alig fogtam fel a mondanivalóját, mert az egész lénye, az izmai, és a pimasz természete a háttérbe szorult abban a pillanatban, hogy hozzám ért. De túlságosan be voltam indulva, hogy leállítsam.

– Bonyolult.

– Miért? – kérdeztem.

– Mert mindenkinek kell egy anya.

– Az az anyától függ – mondtam kifejezéstelen hangsúllyal.

– Nem igazán – mondta ő.

– Hidd el, nagyon is tudom – kárörvendően felnevettem és ez alkalommal tényleg elfordultam.

Egy hosszabb szünet után újra beszélni kezdett.

– Mondd meg nekem, miért van szükséged ennyi pénzre, Edie. Miért gondolja azt az apád, hogy valami nincs rendben veled. Miért gyűlölöd úgy a pénzt, mintha valami rossz lenne.

Hogyan magyarázhatnám el neki, amikor még mindig a szüleimmel lakom? Már rég el kellett volna költöznöm. Nem akartam hajléktalan lenni, és nem ismertem olyat, aki elég tökös lett volna, hogy felpiszkálja Jordan Van Der Zeet azzal, hogy befogad. Nos, kivéve Trent Rexrothot. Az igazság azt jelentette, hogy be kellett volna ismernem, hogy tökéletesen az apámtól függök és az ő tulajdona vagyok.

– Erről nem akarok beszélni – ismételtem meg az ő korábbi válaszát.

– Milyen kár, Van Der Zee, hogy nem tudod minden egyes mozzanatát kontrollálni ennek a kapcsolatnak – keserűen elmosolyodtam. A keze elindult felfelé a combomon, a lábam közé, és elkezdett simogatni, amitől felnyögtem.

– Oké – vettem reszketve levegőt, miközben még mindig kába voltam a ma reggeli orgazmustól. – Röviden, Jordan valamivel a kezében tart. Valamivel, amivel teljesen át tudja venni a hatalmat az életem felett.

– Csináltál valamit? – kérdezte.

Elfogulatlanul átgondoltam.

– Nem.

– Lehet rajta változtatni?

– Elméletben igen. De a gyakorlatban túl nagy a hatalma ahhoz, hogy elveszítse ezt a harcot. És emellett, van pár dolog otthon is. Az anyám… – nem tudom mért bíztam meg Trentben, de talán azért, mert senkivel sem tudtam erről beszélni. – Neki mentális problémái vannak. Ha megszakítom a kapcsolatot Jordannal, akkor vele is meg kell. Ő túlságosan gyenge. És szüksége van rám.

– Szóval az egyik szülődről gondoskodsz és igyekszel nem megsemmisülni a másik által – foglalta össze, a hangja száraz és érzelemmentes. Belül összerezzentem tőle, de szerencsére a kezével a lábam között kevésbé tűnt nyomasztónak, mint volt.

– Pontosan.

Bekanyarodott a benzinkútra és kivette a pénztárcáját a középső konzolból.

– Kell egy kávé. Te is kérsz egyet?

Megráztam a fejem.

– Nem, de egy kókusztejet elfogadok.

Felhorkant, a szemeit forgatta.

– Kibaszott gazdag hippi.

Abban a pillanatban, hogy a keze nem volt továbbra is a csiklómon, az agyam elkezdett működni. Mégis hova tettem az eszem, hogy személyes dolgokról beszéltem neki? És mégis, mi ütött belém, hogy egyre közelebb kerülök hozzá, amikor ki kellene használnom?

Kábultan és zavartan kinyitottam az egyik konzolt, mert tudtam, hogy valamit – bármit – adnom kell az apámnak jövő héten. A pendrive-hoz több idő kellett, de ezzel megmutathatom, hogy igyekszem.

Találtam egy régi telefont – azt a fajta Nokiát, amin Kígyózni szokott az ember –, és egy jó adag névjegykártyát, amit soha nem szoktam megnézni. Pár hasznosnak tűnhetett Jordannek. Eltettem a kincseket a hátizsákomba, és éreztem, ahogy a nyakam ellepi az izzadtság, ahogy a szégyen elönt. A pokolban fogok égni ezért. De milliószor is a pokolra kerülök, ha ezt az életet Theo mellett tölthetem.

Trent visszatért egy kávéval és egy üveg kókusztejjel, amit felém nyújtott. Bekapcsolta a biztonsági övét és kitolatott a parkolóhelyről. Nyugodtnak tűnt, mint akinek semmi gondja. Az út hátralevő részében nem tudtam ránézni, és biztosan érzékelte a megváltozott kedvem, mert többé nem nyúlt hozzám.

Amikor leparkolt a ház előtt, felém fordult. A szemeibe nézni olyan volt, mint orosz rulettet játszani öt golyóval a tárban.

– Mától kezdve a keddeket Lunával és Camilával töltöd és a vasárnapjaid az enyémek.

– Mi lesz Lunával?

– Ő is a csomag része. Együtt töltjük a napot vele, és miután lefeküdt, eljön a mi időnk is.

Az alsó ajkam harapdáltam, miközben őt néztem. Bele fogok esni. Tudtam, hogy nemet kellett volna mondanom.

– Oké – buta Edie. Buta száj. Buta vágy.

– Az irodában le fogom tölteni a telefonodra az Uber-t és hozzáadom a bankkártyám. Így fogsz közlekedni, amíg a kocsid kész nincs. Nincs több baszakodás Bane-nel és nincs több baszás Bane-nel.

– Nem, én... – kezdtem bele, de megragadta az állam a kezével, és megbillentette a fejem, hogy az orrunk szinte összeért, olyan közel voltunk egymáshoz.

– Úgy tűnt, hogy ez egy kérdés? Nem hinném. Nem akarok többet hallani apádról és anyádról, Edie. Te nem olyan vagy, mint ők. És nem vezetsz semmilyen megbízhatatlan szart. Hívsz egy Ubert. Sztori vége.

Mosolyogtam, mert tudtam, hogy nem úgy lesz, ahogy ő akarja. Sem ma, sem máskor. Nem voltam balek. Különösen akkor nem, ha Theoról volt szó. Kinyitottam a kocsiajtót, kiszálltam és behajoltam az ablakon.

– Trent?

– Mi az? – dörmögte.

– A vasárnapok. Én döntöm el, hogy mit csináljunk.

– Egyáltalán nem. Nem láthatnak meg minket együtt, Edie.

– Ne aggódj, senki nem fog tudomást szerezni róla.

– Nem.

– Úgy tűnt, hogy ez egy kérdés? – kezdtem bele újra a játékunkba. Úgy vágtuk egymáshoz a korábban kiejtett szavakat, mintha csak bumerángok lennének. Előbb utóbb visszapattantak. – Addigra kitalálom, mit csinálunk.

Felsóhajtott, és sebességbe tette az autót.

– Olyan vagy, mint egy kibaszottul makacs fejfájás – mondta.

– Vezess biztonságosan, józanul és felelősséged tudatában – megütögettem a kocsi tetejét és elsétáltam. Azt hiszem hallottam felnevetni, de nem fordultam meg.

Inkább becsuktam a szemem és azt képzeltem, hogy a hangja egy hullám.

És én egy mosoly kíséretében meglovagoltam.