21 - 22. fejezet

Fordította: Lilith

Később, azon a napon, egy, az Oracle épület és egy hatalmas beton parkoló közti sikátorban szürcsöltem a ramen tésztámat. A hely áporodott húgyszagtól bűzlött, de annyira elhagyatott volt, barátságtalan és csendes, hogy egyszerűen nem tudtam ellenállni. Ami ironikus volt, mert pontosan így tudnám leírni Trentet. A húgy nélkül, nyilvánvalóan.

Ajkaim közé szívtam az utolsó tésztát és bedobtam a műanyag tálat a mögöttem lévő kukába, a gyomrom tele, de a szívem üres, majd megfordultam és egyenesen beleütköztem egy beton kemény testbe, amely túl forró volt, hogy fal legyen.

Trent.

– Mi van? – fakadtam ki. Nem volt hangulatom a játékaihoz. Habár világos, hogy nem csak a szombatról, Theo-ról és a kérdéseiről volt szó. Egyszerűen csak nem akartam annak a fickónak a közelében lenni, akinek oly sok hatalma volt felettem anélkül, hogy bármiféle túszt tartana fogva, mint Jordan. Trent sarokba szorított, mígnem a gerincem hozzápréselődött az Oracle épület hátsó liftjének hűvös fémjéhez. Benyúlva a zsebébe, előhúzott egy belépőkártyát és a fejem mögé csapta, a lift csilingelt örömében. Szétcsúsztak az ajtók én pedig bebotladoztam, a térdeim elgyengültek. Továbbnyomott addig, míg a hátam el nem érte a falat. Az ajtók bezárultak. Megfordult, hogy beüssön egy emeletet, majd felém fordította a fejét, hogy ismét szembe nézzen velem.

– Mi folyik itt, Trent? Megadtam neked, amit akartál. Miért vagy itt? – beharaptam az ajkaim. Az arca olyan komoly volt, mint egy szívinfarktus.

– Így egyszerűbb – mondta, hajamat körültekerve az ökle körül és megrántotta, a hátam ívbe görbült. A nyakam hosszú és védtelen volt, ő pedig végighúzta rajta forró ajkait, combjaim beleremegtek a vágyakozásba.

– Mi egyszerűbb?

– Nem beszélni. Ezért vagyok A Néma. Mikor nem szólalsz meg, az emberek azt feltételezik, hogy nem figyelsz. Feladják, hogy szarságokat kérdezzenek. Elkezdenek egyre kevésbé foglalkozni vele. Az emberek imádják a saját hangjukat. Az övékét és másokét. Emiatt imádják a zenét. Én nem. Nem szeretem a zenét és nem szeretem az embereket. Így szart se mondok. De sosem gondoltam volna, hogy ez így lenne Lunával is.

Váratlanul ért az őszinte beismerés. Emiatt alig vettem észre, hogy a keze máris a szürke nadrágom gombjain dolgozott. Trent olyan volt, mint egy fűszer. Mindenhol megízleltem, habár ajkaink sosem érintkeztek. Valószínűleg nem is fognak sosem. De mégis benedvesítette a számat és égette a szemeimet.

– Meg kell, hogy basszalak – nyögte bele a nyakamba, nekiszorítva a falhoz. – Kurvára csak erre tudok gondolni, Edie. Ahogy a puncid összeszorul a farkam körül. Meg kell, hogy basszalak, és ez kibaszottul kibabrál velem. Az agyammal. A prioritásaimmal.

– Akkor tedd meg – sóhajtottam, a kezem a nadrágjába nyomva és markomba fogva a nemi szervét. Hatalmas volt és oly kemény, ténylegesen nyöszörögtem. Én is magamba akartam őt. Szükségem volt rá, hogy megtöltsön és feledjek. Hogy elfeledkezzek anyáról, Jordan távozásáról, és arról, hogy mit kellett tennem Trenttel annak érdekében, hogy megvédjem Theo-t. Hogy elfeledkezzek arról, hogy az élet többnyire csalódások láncolata volt, amely tragédiákat kapcsol össze egymással.

Trent megfordult és megnyomott egy gombot, amely erőszakosan megállította a liftet. Majd megemelt engem a térdhajlataimnál arra kényszerítve, hogy körülöleljem a lábaimmal. Most először csókolta meg az arcomat. Nem az ajkaimat. A nyakamat, az államat és a becsukott szemeimet. Egyenes fogait incselkedően húzta végig a bőrömön, nyelvével először ízlelt meg. Meg akartam halni a karjaiban és sosem visszatérni. Elkezdtem simogatni az alsónadrágján keresztül, éreztem, ahogy még keményebb lesz a tenyeremben. A bugyim oly nedves volt, hogy a puncim bőre hozzátapadt az anyaghoz.

– Kérlek – sziszegtem.

– Kérlek, mi?

– Kérlek, dugj meg – elfulladt a hangom. Sosem könyörögtem. Sosem kellett. Nagyon kevés partnerem volt a tizennyolc évemben, de ők mind készségesen szabadultak meg a ruháinktól, mielőtt egy szót is mondtam volna. Trent nem. Nála mindig volt egy ellökés. Majd egy visszahúzás. Majd egy robbanás a két véglet között, mikor végre összeértünk.

– Nincs óvszerem – közölte, épp, ahogy ügyetlenül lehúzta köztünk a bugyimat. A lábaimat még mindig széttártam, és elkezdett dörzsölni engem a bugyimon keresztül. A farka a kezemben, a puncim az ujjai között, ez nem volt elég. Többet akartam. Mindent akartam.

– Magamban akarlak – sóhajtottam.

– Az megoldható – vigyorgott, hátralépve hagyott engem lecsúszni a padlóra. Csupasz térdeim elérték a durva felületet, épp, mikor előkerült a farka fehér, szűk Armani alsónadrágjából. Vastag, kemény és duzzadt volt. Megragadta a hajamat és óriási farkához húzta az arcomat. Egyik kezem ujjait beleakasztottam nadrágja redőibe, másik kezem ujjaival körülöleltem a tövét, közben a csúcsát csókoltam.

– És még te mondtad, hogy tilos csókolóznunk – mondtam közönyösen. Kuncogása végigrezgett erős, izmos testén. Iránta való éhségem olyan vad volt, hogy még csak nem is tompította el a szokásos szégyenérzet, melyet amiatt éreztem, amit tenni akartam. Annyit vettem be magamba belőle, amennyit csak tudtam, először bevontam a nyálammal a farkát, mielőtt úgy szoptam, mint egy nyalókát, olyan hangokat produkálva, amikről tudtam, hogy megőrjítik, miközben tenyeremmel a tövét simogattam.

– Bassza meg – súgta, keményebben szorítva a hajamat. A hátam még mindig a falnál volt, miközben ő a lift közepén állt, a számban mozogva. Meginogott egy kicsit, egyik kezével a falhoz támaszkodott. – Miért jövök hozzád vissza folyton többért? Mi tesz téged ilyen istenverte ellenállhatatlanná?

Gyorsabban mozgattam a kezemet, és keményebben szoptam. Majd a nyelvem hegyét a nyílásához nyomtam, éreztem előváladékának sós ízét és majdnem elaléltam a gyönyörűségtől. Nem készültem válaszolni neki.

– Ujjazd meg magad – parancsolta, láthatólag frusztrált volt attól, hogy nem reagáltam semmit. Engedelmeskedtem, kíváncsi voltam, merre fog ez vezetni.

Három puffanás jött a fejünk felől, mintha valaki beleütött volna a liftbe.

– Hé! Van ott valaki? Clint vagyok a karbantartástól.

– Átkozott Clint a karbantartástól – motyogta Trent, megragadva a tarkómat és elkezdte könyörtelenül dugni a számat. Könnyek égették a szememet, azzal fenyegetve, hogy leszaladnak, ahogy a farka újra és újra megostromolta a garatreflexemet. – Dugj magadba három ujjat. Engedd el a farkam. Játssz magaddal. Közel vagyok.

Úgy tettem, ahogy mondta, hallottam felettem sóhajtozni és éreztem egy kis remegést végigfutni a testemen. Elkaphatnak. Elkapnának. Clintnek kötelező volt leadnia egy jelentést. Tudtam, mert azzal töltöttem a napjaimat, hogy kinyomtattam és lefűztem a nyomtatványokat, melyeket az épületbeli karbantartók töltöttek ki. És amit mondani készült, az tönkre fog tenni minket.

– Basszál, Edie, basszál. Ne állj meg.

Nem álltam meg. Könnyek folytak le az arcomon, ahogy teljes egészét a számba vettem – be és ki, be és ki –, és ellapult nyelvemen éreztem a rángásait.

– A szádban megyek el – kijelentés, nem kérés. Bólintottam.

– Van ott valaki? – Clint visszhangzott felettünk, és Trent beleverte az öklét a falba.

– Trent Rexroth és Edie Van Der Zee a tizenötödikről. Gond lenne, ha segítséget küldene az ajtó verése helyett? – üvöltötte. Kis ideig csend volt. Nem tudtam, hogy Clint segítséget fog-e hozni vagy megpróbálja maga megoldani a problémát.

– Edie – szólalt meg Trent, kezébe véve az arcomat. – Kurvára elmegyek.

Másodperceken belül a szám tele lett meleg, sűrű folyadékkal. Teljesen sós és férfi. Csináltam már ilyet ezelőtt, és mindig, mindig lenyeltem, mielőtt engedtem volna, hogy az íze megtámadja az ízlelőbimbóimat. Ezúttal nem. Ezúttal megittam őt. Kifinomult bor volt, én pedig függővé váltam. Folytattam az ujjazásomat.

– A szopások szent anyja – sóhajtotta, megrántva a hajamat, hogy felállítson. Vettem. Kezdtünk kifutni az időből. De még mindig be akartam fejezni. A kezem még mindig a lábaim között volt, mikor reszketeg lábaimra álltam. Ismét a falhoz nyomott.

– A seggedet akarom – suttogta a fülembe. – Mondd, hogy megkaphatom most vasárnap, és akkor elélvezel, mielőtt átkozott Clint megérkezik.

– Ne – a hangom rekedt volt a beszéd hiányától. – Még csak nem is vagyok közel. Most, hogy tudom, hogy jön Clint…

– Clint nem jön, édesem – Trent elhallgattatott, kezébe véve a puncimat a kezem felett és erősen megszorította. – Elmész. Ha szavadat adod, hogy ezen a hétvégén meglovagolhatom a seggedet.

– Sosem csináltam még análisan.

– Minden testnyílásodat akarom, Van Der Zee. Pokolba is, újakat akarok csinálni a dugásod közben.

Majdnem kuncogtam, de akkor ujjait rátette az enyéimre és irányított engem, megujjazva magam. Olyan szélesre tártam a lábaimat, amennyire csak tudtam, éreztem, ahogy középső ujja a szűk nyílásomat simogatja, miközben segített újra felizgulnom.

– Csendes vagy ma – mondta, lélegzete ismét megakadt.

– Úgy gondoltam, értékelnéd. Nem szeretsz emberekhez beszélni, ugye? – egyik lábamat a csípőjéhez támasztottam, ő pedig belém tolta a középső ujját – megérintve a saját ujjaimat magamban – és megmártóztatta a nedvemben, mielőtt lassan felnyomta az ujját a seggembe.

– Gyűlölöm, mikor az emberek megszólalnak. Szeretem, mikor te szólalsz meg. Te nem olyan vagy, mint a többi. Az álgazdag dolgok.

– Imádod az álgazdag dolgokat – lihegtem, érezve, hogy egy orgazmus csiklandozza az alhasamat.

– Nem. Csak játszom a játékot, Kis Hullámom.

– Épp most adtál nekem egy becenevet? – vigyorogtam, érezve, hogy a szűk nyílásom izmai összeszorulnak az ujja körül. Fájt egy kicsit, de leginkább furcsa volt. Bár nem is rosszul furcsa. Inkább olyan módon, amihez hozzá kell szoknod, hogy élvezhesd. Az, ahogy az ujjait az enyéim felett mozgatta… az volt az igazi élvezet.

– Jobb, mint a Gidget – megharapta az államat.

– Tetszik a Gidget.

– Jobban szereted a Kis Hullámot.

– Nem, nem szeretem jobban.

– Majd fogod – mélyebbre dugta az ujját a seggemben, én pedig felvisítottam, megkapaszkodva széles vállaiban. Ajkai hozzáértek a fülemhez és mosolyogva megharapta a fülcimpámat.

Szétrobbantam az ujjainkon. Szétestem, mint ezelőtt soha, úgy, hogy kételkedni kezdtem abban, hogy képes leszek-e valaha is újra összerakni magam. A remegések olyan erőszakosak és mélyek voltak, hogy azt gondoltam, darabokra fogok törni. Kopogások hallatszottak kívülről.

– Hé! Hé! Mr. Rexroth? Clint vagyok. Itt vagyok a lift technikusával, Steve-vel. Jövünk kiszabadítani magukat. Maradjanak nyugodtak.

Trent mosolyogva lenézett rám. Az arcom kipirult – éreztem, ahogy ég és felforrósítja a szűk teret –, az ujjaink pedig teljesen átáztak a nedveimtől. Kihúzta belőlem az ujját, és észrevettem, hogy az izmaim többé már nem voltak szorosak és feszesek.

– Most már lenyugodtál? – Trent hangja a fejem tetejét cirógatta.

– Fizikailag, igen. De veszélyes területre készülünk belépni. Sosem voltam még ilyen mély vizekben – összeszorítottam a szemeimet, hirtelen megrémített, milyen őszinte vagyok.

– Még én sem, de jó úszó vagyok. És Edie? Te kiváló szörfös vagy.

Fordította: Freya

– Jézus Krisztus, te lefeküdtél vele – Dean becsukta a szemét, hátra döntötte a fejét és fáradtan megdörgölte az arcát.

Mind Vicious grillezőjénél álltunk. Forgatta a húsokat és hamburgereket, mogorva tekintettel és alkalmi ruhát viselve, miközben Jaime az egészben sült krumplit csomagolta ki és annyi káposztasalátát tett ki a gyerekeknek, hogy egy zsiráfot is megtömött volna. Módszeresen a zsemléikbe helyeztem a hamburgereket egy hosszú porcelán szigeten Vicious hatezer négyzetméteres kertjében, figyelmen kívül hagyva őket. Nem tudhattak róla. Egy olyan pillantásból sem, amit felé dobtam, miközben azt hittem senki sem figyel.

– Nyögd ki, rohadék. Tudni akarjuk.

Jaime nevetett és kortyolt egyet a Bud Lightból. Mögötte Daria, a hat évese játszott Vaughnal és Knighttal, Vicious és Dean gyerekeivel. Lev és Bailey, a kisbabák a babahintában voltak a kert másik végében Rosie-val és Mellel, akik rájuk figyeltek és jegesteát ittak. Emilia, Vicious felesége, a konyhában volt, hogy mindent előkészítsen.

Luna és Edie a saját kis világukban voltak, a fűben fekve az eget bámulták, a kezük a fejük alatt.  Eddie beszélt és Luna mosolygott kicsit, sokat bólogatott és hallgatta. Majd meghaltam, hogy ott lehessek velük, közelebb hozzájuk, hogy megkérdezzem, miről beszélgetnek, de az, hogy megosszam velük ezt a pillanatot, pont az a mély víz volt, amiről Edie beszélt.

– Szóval – Dean a bordáimba könyökölt, miközben elment mellettem egy tál krumplival. – Belemártottad vagy sem a farkad egy tinédzserbe?

Lassan felpillantottam a hamburgerekből és a zsemlékből. Néha előnyös, ha Némának hívnak.

– Tudom, hogy azt akarod, hogy lekopjunk, de gyerünk már, tudnunk kell. A legjobb barátaid vagyunk – emlékeztetett Jamie, megnyújtva a lényeget azzal, hogy kivett egy marihuánás cigit a zsebéből. Dean forgatta a szemeit és mindenki abbahagyta, amit csinált.

– Add ide, te kis szar. Ezer éve nem szívtam.

Gondoltuk. Dean feleségének tüdőbaja volt. Számtalan áldozatot hozott a családjáért, ami miatt még jobban tiszteltem őt, mint a múltban. Rosie jól nézett ki. Normálisnak. Csinosnak. De mégis beteg. Így aztán amikor csak el tudott lógni szívni, emlékeztetett minket, hogy mennyire nem normális az élete. A köcsögnek óriási szíve volt. Ő hajlandó volt arra, amit én csak keserűen fogadtam el – egy helyzetet, ahol valaki másról kellett gondoskodni.

Dean meggyújtotta a cigit és megragadta a szigetet, hogy átadja nekem.

– Gyerünk már – mondta, füst szállt a szájából – Beszélj.

Nem fogják elengedni, ezért inkább dobtam nekik egy csontot, csak hogy befogják.

– Van köztünk valami – mondtam halkan, kerülve a pillantásukat. Szívtam egy nagy slukkot és továbbadtam Viciousnak, aki kérdőn bámult rám, mielőtt a szájához érintette a cigit.

– Semmiség. Sokat lóg Lunával, de megvan a maga baja, amiről otthon gondoskodnia kell és nekem is megvan a magam dolga. Csak a szokásos. Mindkettőnknek.

Ez milyen hülye kifejezés volt. Edie nem volt szokásos. Sosem volt. De bevallani valami mást, őrültség volt.

– Legyek én az, aki megjegyzi, hogy Jordan Van Der Zee a társunk és te vagy az egyetlen, akivel rosszban van? – Jamie kérdezte, elvéve a cigit Vicioustől.

Dean kivett még egy sört a jéggel teli vödörből.

– Ki tudja, miért. Trent az egyetlen személy, aki közülünk a legkeményebben dolgozik – nevetett. Mindenki bólogatott.

– Talán tényleg rasszista – Jamie hangja zaklatott volt.

– Nem. Ha az volna, megpróbálná elrejteni – vont vállat Vicious. – Valami mélyebbről van szó, Annyit tudok, hogy Jord ki akar rúgni a fedélzetről, Trent. Látom, ahogy rád néz. Bármi baja is van veled, az nagy. Kívül akar tudni a Fiscal Heightsből és az életéből is. A lánya a legjobb mentség.

– Senki sem tudja meg – szűrtem a fogaim közt, megragadva a cigit Jamie-től.  – Óvatosak vagyunk.

De még ez sem volt igaz. Két napja az ujjam a seggében volt a liftben, percekkel azután, hogy majdnem lenyelte a farkam. Még elővigyázatosabbnak kell lennünk és meg kellett állnom, hogy a környék legveszélyesebb puncija ne vonzzon. Megbízhatatlan volt. Át akarta adni az összes információját az apjának, amit rólam talált. Edie Van Der Zee egyre inkább a halálomnak tűnt, és mégis itt vagyok és visszatérek még több mérgéhez. Függő, mint egy drogos.

– Azért fekszel le vele, hogy visszavágj az apjának, amiért az meg akar tőled szabadulni? – kérdezte Jamie.

Gúnyolódtam.

 – Basszus, dehogy.

– Érzel iránta valamit? – tette hozzá Dean.

Szemforgatva Vicioushöz fordultam. – Rá tudnád venni őket, hogy fogják be?

Vicious megvont a vállát.

– Úgy nézek ki, mint a kifutófiúd? Úgy tűnik, nagyon jól tudsz gondoskodni magadról.

Már éppen azon voltam, hogy megmondom nekik, hogy a közel jövőben Jordan már nem lesz probléma számomra. Aztán hallottunk egy sikítást Dean háta mögül. A fűbe dobtam a cigit, a hang irányába siettem, amit felismertem, mert olyan megszállottan tanulmányoztam.

Luna kiabált.

– Nem tettem vele semmit! Esküszöm!

Daria hangja sipákolta. A frissen és óvatosan vágott fűben rohangált a szőke lófarka pink hajgumiba fogva, a balett ruhájában, amit állandóan hord. Ez az exbalerina anyukáját extra büszkévé tette. De kezdett úgy kinézni, beszélni és érezni, mint egy hitvány lány.

– Ó, nem! Luna, drágám, mi baj? – Mel a jelenethez rohant, egy időben velem.

Edie egy térdén támaszkodott és Lunát ölelte át. Luna a fejét Edie vállába rejtette és Edie olyan jéghideg pillantást vetett Dariára, amit még sosem láttam.

– Ez egyáltalán nem volt menő, haver. Egyáltalán nem. Jól esett őt bántani?

Bántotta? Ez volt az első alkalom, hogy nem bírtam magammal, hogy a gyerekre kiáltsak. Addig Dariával kiabálni, amíg minden hangszál a torkomban el nem szakad.

– Mi a pokol történik itt? – akkor álltam meg, amikor Mel is.

Tehetetlenül nézett rám. Azóta nem beszéltünk, mióta eltoltam a randit, amit szervezett. Azóta nem is említette, hogy bárkinek be akarna mutatni. Győzelemként könyveltem el.

– Limonádéért mentem – kezdte Edie a gyors magyarázkodást, nem várta meg, hogy a bűntudatos Daria beszélni kezdjen –, és ahogy jöttem vissza, észrevettem, hogy Luna csikóhala Daria kezében van. Szétszakította és kiszedte belőle a plüsst – mondta Edie, szorosabban ölelve Lunát, aki még jobban sírt.

Edie felállt és Luna úgy csavarodott köré, mintha a saját gyereke lenne. És ez engem megtört. És boldoggá tett. És szomorúvá. És annyira, annyira, megbaszottnak.

Dariához fordultam. Mel is igy tett. Ő is mérges volt és ez egy kicsit engesztelt, mert legalább tudtam, hogy komolyan veszi ezt a szart.

– Miért Daria? Miért tetted? –  Mel lekuporodott a lánya elé, megfogva a vállait. A hangja gyengéd volt, de a kutató szemei sürgetők. Nem ez az első eset, hogy Daria gonosz volt Lunához.

Daria megrántotta az egyik vállát és duzzogva a földet nézte.

– Luna mindig olyan kedves hozzád – hangsúlyozta Mel.

Senki sem kérte Lunát semmire, mert mindannyian tudtuk, hogy nem kapunk választ. Még mindig Edie karjaiban volt, mikor Daria lassan ráemelte a tekintetét és a kert távolabbi végébe mutatott. Mind követtük a tekintetét és láttuk Knightot és Vaughnt a piknik asztalnál ülni, a burgeren csámcsogtak, amit én készítettem nekik.

– Hogyan? – kérdezte Mel újra bosszankodva. Basszus. A gyereke már 6 évesen fiú bolond. Jamie kemény évek elé néz.

– Knight mindig az ő oldalán áll.

– Nincsenek oldalak. Luna nincs ellened – mondta Mel, a virágos szoknyája lebegett a szélben.

Le kellett csillapítanom a haragom azzal, hogy a lányaimra pillantok. Edie Luna fejét a vállához nyomta és megcsóválta a fejét, még mindig ki volt borulva Luna reakciója miatt.

– Hogy érted, édesem? – kérdezte Mel Dariát.

És én a lányaimra gondoltam? Basszus, azt tettem. Edie-t a barátnőmnek hívtam úgy, hogy valójában nem is az és soha nem is lesz. De annyira annak tűnt akkor és ott. Mint valaki, aki hozzám tartozik, nem azért, mert fogdosni akartam a fenekét – még akkor sem, ha megtettem – hanem mert ő nekem lett teremtve.

– Knight mindig vele akar játszani, még akkor is, amikor mi Vaughnnal mást játszunk. És Luna igazából nem is játszik. Ez nevetséges. Csak áll ott, hülyén.

Tettem egy lépést előre, de nem volt szükséges. Edie egy szívdobbanás alatt Daria mellé lépett és a kifejezés az arcán, felbecsülhetetlen értékű volt. Megvolt benne a lehetőség, hogy olyan ijesztő legyen, mint az apja. Csak nem akart olyan lenni.

– Elég legyen, Daria. Amit most érzel, az féltékenység. Rendben van, mind szoktuk néha. De ami nincs rendben, az az, ahogy reagáltál a féltékenységre, azzal, hogy Luna kedvenc játékán töltötted ki. Azt hiszem, bocsánatkéréssel tartozol neki, nem igaz?

Egy pillanatig csend volt. Daria összecsavarta az ujjait, szégyenlősnek és ijedtnek tűnt, húzogatva a pink tütü ruháját. Luna őt nézte Edie vállgödréből, karjai Edie válla körül.

– Igaz – sóhajtott Melody és rám nézett egy nem-tudom-mit-csináljak-vele kifejezéssel. Vállat vontam. Nem az én problémám.

Emilia most először jött ki a konyhából, mióta ideértünk, egy tál gyümölcssalátával a kezében. Az asztalra tette és hozzánk sietett, kisimítva a lila haját az arcából.

– Hé, mi történik?

Melody beavatta őt. Daria bocsánatot kért és Luna végre belement, hogy elengedje Edie-t és Emiliával ment, hogy megmossák az arcát. Mel, Edie és én egy kis körben álltunk ezután. A nap még mérgesebbé és melegebbé tett mindent, és a haragom és Melody nyilvánvaló feszengése közt, tudtam, hogy a dolgok nagyon gyorsan elfajulhatnának.

– Azt hiszem, hogy most jó lesz az a limonádé – Edie elhalkult, megfordult és a házba sétált.

 Mel kételkedve nézett rám és ebben az évben milliomodjára megköszöntem Istennek, hogy én voltam a kibaszott Néma és nem várt valós választ tőlem.

Bementem a házba Lunát és Emiliát keresve. Bíztam Vicious feleségében. Neki és Rosie-nak van egy ilyen érzékük velük kapcsolatban. Elérték, hogy otthonosan érezd magad, még akkor is, ha amúgy nem.

Elmentem a két üres fürdő mellett az első emeleten, már majdnem felmentem a lépcsőn, mikor megálltam a lépcsőházban. Edie Vaughn játszószobájában volt, ami tele volt játékokkal. Teherautók, katonák és miegymás. Egy csúszda mellett állt, ami egy óriási kastélyból jött ki, a kezében tartott valami kicsit. Rábandzsítottam, hátha látom mi az. Egy játékkatona volt.

Szomorúnak tűnt. Először történt meg, hogy igazán láttam is rajta. Az óvatosságot. A kétségbeesést. Összetörtnek tűnt és én mindig túl elfoglalt voltam, hogy észrevegyem, mert ennek a megtört léleknek van a legcsodálatosabb feneke és leggyönyörűbb melle és az apja, akit utáltam. Bassza meg.

Nem volt mentség arra, amit csináltam. Arra, ahogy bementem abba a szobába és magunkra zártam az ajtót. Arra, ahogy hozzá lépkedtem és zűrzavar táncolt a mellkasomban, őt nézve, ahogy felemeli a tekintetét a játékról, mindent leolvasva rólam, ami bennem volt.

Mondhatnám, hogy azért volt, mert megvédte a lányom, de nem lenne igaz. Mondhatnám, hogy azért, mert láttam a valódi énjét, ahogy a játék katonát tartotta a kis kezében, de az is baromság lenne.

Azért tettem, mert meg kellett tennem. Mert a fenébe a következményekkel és Jordan Van Der Zeevel és mindennel, ami köztünk áll. Öt év után először, az ajkam egy másik személyhez érintettem és megcsókoltam. Keményen. Ahogy a szám az övéhez ért, olyan volt, mint a biciklizés. Ösztönösen jött, de ugyanakkor olyan másmilyennek éreztem, szinte megfojtott a csók. Megfogtam az arcát és közelebb húztam magamhoz, nyelvemmel nyitottam ki a száját. Belenyögött a csókunkba és az arcomhoz tapadt, mintha az első naptól kezdve ezt akarta volna tenni, mióta találkoztunk. Mindkét arcát fogtam és elmélyítettem a csókunkat, hagyva, hogy a nyelvem ismeretlen terepet fedezzen fel. Annyira kibaszottul nedves volt és intim. Meg akartam enni őt.

– Dagály – lihegtem, belemélyesztve a fogaim az alsó ajkába és összezártam őket, amíg meg nem hallottam az ismerős örömteli nyöszörgését. – Egy kibaszott dagály vagy.

– Csikóhal – vágott vissza.

– Remélem.

– Az vagy.

– Talán – mondtam, hosszú idő óta először bizonytalannak hangozva.

– Nem vagyok a dagályod, Trent – bánat járta át a szavait és tudtam, hogy igaza van. A nyakam akarta. Nagyon.

– Nem. Te vagy az én Delilám, Edie, én pedig a te Sámsonod. Tönkre akarsz tenni, szétzúzni, megfosztani az erőmtől és elárulni. Távol kéne maradnom tőled, de túlságosan akarlak. És mikor mindennek vége, mikor minden, ami maradt nekünk, csak izzadt hús és összetört elmék és megszakadt szívek, úgy fogsz rám emlékezni, mint a férfi, aki megsiratott, én pedig úgy emlékszem majd rád, mint a lány, akit meg kellett törnöm, hogy a felszínen maradjak.

Egymásra bámultunk, majdnem mosolyogva. Milyen kibaszott mód, hogy megtörjem a szabályaim, egy lánnyal, aki egyrészt a kegyelmem és árulás íze volt. Megsimogattam az arcát az ujjammal, összeomlottak az ajkaink, megcsókoltam feladással, szenvedéllyel és megbánással. Mindennel csókoltam, amit megérdemelt. Rágcsáltunk, haraptunk és a kurvánkká tettük a csókot, tudva, hogy nem lesz még egy ilyen. Megtettem, amit az óta akartam, mióta megláttam Dean gyepén az apja mellett állni, kinevetve a világot, mintha képes lett volna háborút indítani.

Kezdtem megnyílni valakinek, aki nem a szüleim és a három barátom, éreztem, hogy valami katasztrofális fal zárul rám.

Megdagadt a szánk és összeszűkült a szemünk, mikor rajtakaptak minket a színes játszószoba közepén nekitámaszkodva a műanyag kastélynak. Kinyílt az ajtó és Vicious az ajtókeretnek dőlve, kezeivel a zsebében, unalmasan vizsgált minket. Knight és Vaughn mellette álltak, egy-egy combját átkarolva, minket nézve, anélkül, hogy értenék, amit láttak.

– Azt mondtad, hogy óvatos voltál. Esélyük se lesz elkapni – dobta vissza a barátom a saját szavaim gúnyolódva. A késztetést, hogy mindent tagadjak, elmosta az ösztön, hogy jogot formáljak rá. Elengedtem az arcát, de csak azért, hogy Vicious felé tudjak fordulni.

– El kell menned.

– Elő kell állnod egy jó tervvel, mielőtt az apja megöl téged – vágott vissza Vicious nyugodtan.

– Amire szükségem van – néztem le, próbáltam nem káromkodni a gyerekek előtt –, az az együttműködésed. Mielőtt felrobbanok.

Ez arra kényszerítette Vicioust, hogy egy lépést hátráljon. Mielőtt becsukta az ajtót, még hallottam, hogy azt mondja:

–  Azt hiszem ideje pattogtatni egy kis kukoricát, gyerekek. Ez a kettő a legjobb műsort fogja adni nekünk, amit ez a város kínálhat.